Ilyen volt a Firesz – Duna Mente 2019-es Tinitábora

Augusztus 5. és 10. között Cserfalun került megrendezésre a Firesz – Duna Mente 2019-es Tinitábora.

Az idei tábort igazi családias hangulat jellemezte. A szokásosnál alacsonyabb létszámnak köszönhetően a résztvevők nem is szokványos nyári táborban, inkább egy hosszabb osztálykiránduláson érezhették magvukat, ahol az osztályfőnök helyett Isten felügyelte őket.

Első témánk a családi élet volt, melyen belüll kihangsúlyoztuk a családon belüli szerepek és a megtévesztő álarcok közötti különbségeket. Ezután a baráti és a társadalmi kapcsolatok során viselt álarcokról beszéltünk, melyekkel a fiatalok életük gyakran még önmagukat is megtévesztik. A harmadik napon a párkapcsolatban megjelenő személyiségváltozás és a helyes önértékelés fontossága került a figyelem középpontjába, míg a negyedik napon arról beszéltünk, milyen álarcok mögé bújva próbálunk néha elrejtőzni Isten elől, nyilvánvalóan sikertelenül. Az utolsó előadás során összefoglaltuk a korábban hallottakat, felkészülve arra, hogy ha egy napon sikerül is levetnünk álarcainkat, a világ ezt látva valószínűleg megnehezíti majd az életünket.

Az előadásokon elhangzott gondolatokat külön csoportokban is megbeszéltük, a táborozók pedig a reggeli áhítatok során a saját gondolataikat is megosztották. Pár témába vágó bibliai részletet csoportosan elemeztünk a bibliatanulmányozások alatt, melyekre ezúttal nemcsak a négy fal között, hanem az erdei séták és fürdőzés közben is lehetőség volt.

Hírdetés

Ez talán a félnapos interaktív túra alatt sikerült a leginkább, amikor bejártuk a környék gyönyörű dombságait, a helyes útvonalat pedig elszórt nyomok felkutatásával és logikai feladványok megoldásával következtettük ki. Sor került emellett labdajátékokra, számháborúra és vizes játékokra is, az izomlázat pedig honfoglalóval, beugróval és egyéb kreatív játékkal gyógyítottuk.

Mikor a testünk már nem bírta az iramot, elkövetkezett a lelki fitnesz ideje, ez személyes beszélgetésekkel és dicsőítéssel telt, melyek során a fiatalok bizonyságot tettek a hitükről. Az utolsó napot végül egy nemekre osztott beszélgetéssel koronáztuk meg, ahol mind a fiúk, mind a lányok megvitathatták az őket személyesen érintő kényesebb kérdéseket néhány felnőtt vendég segítségével.

Kevesebben voltunk a szokásosnál, épp ezért jóval több időnk jutott egymásra, sokkal személyesebb volt a légkör, és könnyebben megnyíltak a vezetők és a táborozók is.

Ősszel találkozunk!

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »