Ilyen lesz a Konferencia-liga, az UEFA új klubsorozata

Ilyen lesz a Konferencia-liga, az UEFA új klubsorozata

A DAC már a Zsolna felett aratott győzelmével biztosította helyét a nemzetközi kupaporondon, és bár matematikai esélye a BL-szereplésre is van, valószínűbb, hogy az újonnan létrehozott Európa Konferencia-ligába (EKL) mutathatja majd meg magát nyáron.

Az UEFA klubranglistáján Szlovákia a 30. helyen áll, ami lehetővé teszi, hogy három szlovákiai klubcsapat vehessen részt az európai kupaversenyeken – egy a Bajnokok ligájában és 3 az Európa Konferencia-ligában.

A Bajnokok Ligájában és az EKL-ben való szereplés formáját a DAC foglalta össze a klub honlapján.

A Fortuna Liga győztese a Bajnokok Ligájának 1. selejtezőkörében kezdi meg szereplését, és a csoportkörbe való bejutás eléréséhez négy akadályon kell átküzdenie magát. Ha valamelyik előselejtezős fordulóban vagy a play-offban búcsúzik, még mindig lehetősége van javítani az Európa-ligában (EL) vagy az EKL-ben, méghozzá ekképp:

– ha a BL 1. előselejtezőjében esik ki, az EKL 2. előselejtezőjébe jut – ha a BL 2. előselejtezőjében esik ki, az EL 3. előselejtezőjébe jut – ha a BL 3. előselejtezőjében esik ki, az EL play-offjába jut – ha a BL play-offjában esik ki, az EL csoportkörébe jut

A Bajnokok Ligája csoportkörében továbbra is 32 csapat vesz részt, összesen ebben a versenysorozatban az előselejtezőkkel együtt 80 csapat méretteti meg magát.

Sokkal komolyabb változásokra kerül sor az Európa-ligában, amelyben az elmúlt három évben szerepelt a DAC. Az EL-ben lecsökkent a csoportkörben résztvevő együttesek száma (48-ról 32-re), emellett a kvalifikáció csak a 3. előselejtezőtől veszi kezdetét, és csak kétfordulós lesz (3. előselejtező, play-off).

Hírdetés

Összességében 57 klub kapcsolódik be az EL-be, ezekből mindössze 20 kiléte lesz biztos a kezdést megelőzően, a fennmaradó 37 a Bajnokok Ligájából való kiesés után kerül át az EL-be. És pont ez lesz az egyetlen módja a 2021/22-es szezontól, hogy egy szlovákiai csapat az EL-ben szerepelhessen, ugyanis csak az UEFA rangsor tizenöt legmagasabban értékelt országának a klubjai juthatnak be oda (az 1. Spanyolországtól a 15. Csehországig). Az EL előselejtezőjében/play-offjában való búcsú az EKL legközelebbi fázisába való bejutást jelent.

Európa Konferencia-liga

Az EKL-be kapcsolódik be a legtöbb klub: 184 az UEFA 55 tagországából. Szlovákia három indulóhellyel rendelkezik, akárcsak eddig az Európa-ligában. Ezeket a kupagyőztes és a bajnokság második, továbbá harmadik helyezettje szerzi meg, illetve, ha a bajnok lenne a kupagyőztes is, abban az esetben a második, a harmadik és az utolsó kiadó helyért folyó selejtező győztese jut az EKL-be.

Az EKL is négy előselejtezőből áll (1., 2., 3., play-off; mindegyik kétmeccses), amelyeket követően jön a csoportkör, 32 gárda részvételével (nyolc négycsapatos csoport). Az előselejtezőkben/play-offban való búcsú az jelenti, hogy az adott együttes számára véget ért az európai kupakaland arra a szezonra. Előre meghatározott séma alapján az EKL-be a BL és az EL sikertelen csapatai is becsatlakoznak. Az EKL csoportkörében viszontláthatjuk az EL play-offjában elvérzett 10 csapatot, a fennmaradó 22 helyért az EKL selejtezőiben folyik majd a harc.

Az EKL 1. előselejtezőjének nyitómérkőzéseit 2021. július 8-án, csütörtökön játsszák. A visszavágók egy hét múlva kerülnek megrendezésre, a további előselejtezők pedig csütörtökönként, egészen augusztus 26-ig vannak programon. Az EKL csoportköre 2021. szeptember 16-án indul és december 9-én fejeződik be.

A tavaszi kieséses szakasz az ún. play-off selejtezője előtt kezdődik, amelyben az EKL nyolc csoportmásodikja mérkőzik meg az EL csoportjainak nyolc harmadik helyezettjével. A párharc továbbjutói az EKL nyolc csoportgyőztesével a megszokott módon folytatják a nyolcaddöntőtől. Az EL és az EKL mérkőzéseit is főként csütörtökönként rendezik majd.

Az EKL 1. előselejtezőjének sorsolását 2021. június 15-én tartják, másnap a 2. előselejtező sorsolása zajlik majd. Ami a szlovákiai csapatokat illeti, azok az 1. előselejtezőben kezdik meg a szereplésüket.

Körkép.sk, dac1904.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »