Illyés is népi volt, mégis bankban dolgozott

Illyés is népi volt, mégis bankban dolgozott

Az első világháború és Kun Béláék rövid uralma jelentősen hozzájárult a magyar társadalom polarizálódásához: a már meglévő zsidóellenes indulatok politikai élt öltöttek a bolsevik hatalomátvétel miatt, és még húsz évvel később is Kunékra fogtak mindent. A világháború utáni középosztályról, antiszemitizmusról beszélgetett Gyáni Gábor és Bihari Péter.

A kiéleződő ellentétek, az élesedő megosztottság ellenére valójában nem élt nagyon másként az első világháború után a zsidó és a keresztény középosztály. Hiába hangsúlyozták sokan a különbözőségről, térfoglalásról szóló toposzokat, az életmódban és a mindennapokban nem voltak jelentős különbségek: ugyanott éltek, ugyanolyan polgári, modern életre rendezkedtek be. Erről beszélgettek szerda este a Politikatörténeti Intézetben Gyáni Gábor és Bihari Péter történészek, a vitát pedig Csunderlik Péter moderálta. (A fiatal történésszel nemrég Veiszer Alinda beszélgetett a századelő diákmozgalmáról, a Galilei Körről, illetve az akkor kialakuló kettéosztottságról.)

Megrendítő erejű válság

Leginkább a meglévő sztereotípiák, tévesen sematizált társadalomábrázolások cáfolatáról szólt a rendezvény: amikor a zsidó–keresztény ellentét hangsúlyozása vált sokak megrögzöttségévé, sikerült elfedni azt is, mennyi közös volt a különböző identitású emberek életében. Bihari szerint az első világháború kiélezte a korabeli középosztály válságát. Az 1905 körüli lázasság pedig aztán csak nem akart elmúlni. Jelentős hatása volt az elitre az ekkori belpolitikai válságnak: hogy kisebbségbe került a harminc éve folyamatosan kormányzó Szabadelvű Párt, Ferenc József viszont a parlamenti többséget figyelmen kívül hagyva Fejérváry Géza táborszernagyot nevezte ki miniszterelnökké. Ezt a kormányt ugyanakkor egy párt sem támogatta, az ellenzék pedig nemzeti ellenállást szervezett. A válság persze nem ekkor kezdődött, és a közvéleményt Tisza István 1903-tól tartó kormányzása is erőteljesen megosztotta már. Akadtak, akik a progresszióban, Jásziban, Adyban látták a megoldást, de valójában erős ellenerők is működésbe léptek: a nemzetet végveszélyben látták, és igyekeztek emiatt erőteljesen fellépni mások, köztük Bangha Béla és Prohászka Ottokár is.

Az első világháború kirobbanásakor aztán átmeneti fegyverszünet következett, de az engesztelhetetlen gyűlölet nem szűnt meg, később ugyanott vették fel a fonalat a szemben álló felek. Erőteljes Budapest–vidék ellentétet hangsúlyoztak: Csunderlik kifejtette, Apponyi Albert azt tanácsolta a hazánkba látogató Theodore Rooseveltnek, hogy a vidéket nézze meg – a fővárosról nagyjából úgy beszélt, mint ami nem is része az országnak. Ha valaki az Egyesült Államokban állt volna elő hasonló vélekedéssel, az azért sokak szerint elfogadhatatlan lett volna – tette hozzá Csunderlik.

De hát Illyés is banktisztviselő volt!

Persze a nem feltétlenül domináns öntudatokat utólag is konstruálják a történészek, miközben Gyáni szerint nem egyértelmű, hogy két-három részre szakadt volna az ország. „A kétségtelen szakadékok ellenére nem lehet arról beszélni, hogy két malomban őrölt volna a társadalom.” Visszavetítés történt, miközben a társadalom struktúrája a politikai felől nem feltétlenül érthető: mit fogyasztottak, hol éltek? A kutatásokból nem lehet látni, hogy a zsidó–keresztény különbség nagyon meglenne – ugyanott éltek, ugyanúgy polgári, modern szellemben rendezték be a házukat. Eközben lassan kialakult a magán-tisztviselői társadalmi csoport, de ennek felekezeti meghatározottsága sem állítható bizonyossággal. Igaz, a XX. század első évtizedeiben izraeliták jelentek meg itt nagy számban, de a harmincas évektől erősen megnőtt a katolikusok aránya is köztük. „Illyés Gyula mi volt? Banktisztviselő, közben pedig a népieket képviselte.” Gyáni úgy vélte, egyáltalán nem volt ördögtől való, hogy Illyés elmenjen banktisztviselőnek, ha egyszer a Puszták népéből nem tud megélni.

Ha minden társadalmat a politika prizmáján át nézünk, könnyen tévútra juthatunk: hiába ostorozta a Tisza-barát sajtó a Nyugatot, nála liberálisabb gazdaságpolitikus például nemigen akadt. Gyáni kimondta a kulcsmondatot: a kettős társadalom leegyszerűsített képe megvilágíthatja a bonyolultabbat, de veszélyes is ez, miként minden duális társadalommodell. Valamire rámutathatnak, ugyanakkor elfedik a meglévő azonosságokat is. Erre példaként napjaink beszédmódja is felmerülhet: a társadalmi együttélési nehézségek kapcsán sokan úgy beszélnek külön cigányokról és magyarokról, mintha előbbi nem az utóbbi részhalmazát jelölné.

Példaként az elnyomóra és elnyomottra felosztó marxizmus jött fel még erre. Tisza kapcsán Bihari is megjegyezte: nem bánja, hogy szobra lett, csak nem érti, miért Károlyi Mihályé helyett kellett emelni. Ugyanakkor száz év elteltével már nem feltétlenül jó, ha ilyen kultúrharc alakul ki Tisza személye körül – tette hozzá.

Évtizedek után is Kun Béla volt a hibás

Aztán az első világháborútól megkezdődött az egymásra mutogatás, utólagosan ki is alakult a kép, hogy a zsidókat kell megtenni bűnbaknak mindenért. Közben Magyarországon Bihari szerint a közvélemény úgy tartotta, hogy a Monarchia generálisainak kétbalkezessége miatt veszett el a háború, de hozzátették a magukét a szabotőr nemzetiségek is. Bár utólag ők is azt szerették volna hangsúlyozni, hogy szabotáltak, ez nem igazán volt így, éppúgy benne voltak a háborúban ők is. A zsidók sehogy nem járhattak jól: bár igyekeztek hangsúlyozni sikereiket, azt, hogy hozzáteszik a magukét az országhoz, ugyanez a felsorolás már másoknál úgy került elő: lám, a zsidók újabb teret foglalnak el. Van zsidókérdés Magyarországon? – idézte fel a ’17-ben felmerült körkérdést Csunderlik, amelyre sokan válaszolták, hogy igen, van, de tették mindezt egészen eltérő okokból. A korábban a nők kapcsán felmerülő térfoglalás fogalmat aztán már csak a zsidókra vonatkoztatták: a második zsidótörvény címében már meg is jelent ez.

A piaci pozíciókban való egyenlőtlen felekezeti eloszlást igyekeztek megfogni, és sokakra rá is mondták, hogy zsidók, miközben lehet, valójában ateisták voltak. Gyáni szerint kulturális veszélyeztetettségből fakadtak az antiszemita indulatok, de aztán Kun Béláék hatalomra kerültek, így átkódolódott a dolog politikaivá. Hiába nem volt Jászinak zsidó identitása, volt Károlyi csak zsidóbarát, a zsidóellenesség működött, és folyamatosan igyekeztek elérni, hogy ne kerülhessenek értelmiségi pozíciókba. Árulkodó volt, hogy numerus clausus született, és bár gazdasági térfoglalásról beszéltek, nem a vállalkozások terén léptek – fejtegette Gyáni. Aztán végig Kun Bélára hivatkoztak a Horthy-korban, még ’39-ben is felmerült az érv, hogy valami Kunék miatt van, azért, mert ők évtizedekkel korábban elfoglalták a hatalmat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »