Illatszereket rabolt egy „navajonki” Dombóváron

Illatszereket rabolt egy „navajonki” Dombóváron

Illatszereket rabolt egy „navajonki” Dombóváron

Egy helyi férfi követett el rablást egy dombóvári üzletben, de zsákmányának nem sokáig örülhetett, mert a rendőrök rövid időn belül megtalálták.

Hírdetés

Az egyik dombóvári üzlet alkalmazottja tett bejelentést 2020. május 20-án, a délelőtti órákban arról, hogy nem sokkal azt megelőzően ismeretlen személy a boltban ellopott csaknem egy tucatnyi illatszert, majd onnan fizetés nélkül távozni akart. Az áruház alkalmazottai megpróbálták visszatartani az elkövetőt, akivel szóváltásba kerültek. Az ismeretlen személy, azért, hogy a nála levő lopott holmikat megtartsa, előbb lökdösni kezdte az üzlet vezetőjét, majd egy alkalommal orrnyergen is ütötte. Ezt követően pedig elmenekült.

A dombóvári nyomozók az elsődleges intézkedések és adatgyűjtések eredményeként rövid idő alatt azonosították az elkövetőt, egy 43 éves helyi lakost, akit a bűncselekmény elkövetése után két órán belül elfogtak.

A férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tettét azzal magyarázta, hogy az üzletbe lopni ment, és miután lebukott, el akart menekülni a helyszínről.

A nyomozók őrizetbe vették a rablót, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »