III. Károly néven uralkodik az új brit király

III. Károly néven uralkodik az új brit király

III. Károly néven lépett az Egyesült Királyság trónjára a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő legidősebb fia – közölte a Clarence House, az eddigi trónörökös londoni hivatala.

III. Károly király teljes neve Károly Fülöp Artúr György, és az uralkodó ezek közül bármelyiket választhatta volna.

Károly néhai nagyapjának, a csütörtökön elhunyt királynő édesapjának szintén négy keresztneve volt, az első az Albert, és trónra lépése előtt a családban mindenki csak Bertie néven emlegette. Királyként azonban utolsó keresztnevét, vagyis a Györgyöt választotta és VI. György néven uralkodott 1952-ben bekövetkezett haláláig.

Liz Truss brit miniszterelnök még az udvar bejelentése előtt felfedte a döntést, a Downing Streeten elmondott megemlékező beszédében ugyanis már III. Károlyként üdvözölte az új uralkodót.

Nemzeti gyász kezdődött pénteken az Egyesült Királyságban az előző nap elhunyt néhai uralkodó, II. Erzsébet királynő emlékére.

A királynőt csütörtök este, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.

III. Károly király pénteken Balmoralból Londonba utazik, és a Buckingham-palotában audiencián fogadja Liz Truss miniszterelnököt.

A londoni alsóház délelőttre tervezett vitáját törölték, és a képviselők déltől késő estig tartó – várhatóan tízórás – ülésen adóznak megemlékező felszólalásokkal II. Erzsébet királynő emlékének.

Délben megszólalnak az ősi londoni koronázó templom, a Westminster apátság, valamint a Szent Pál székesegyház és a windsori kastély harangjai.

Hírdetés

A londoni Hyde Parkban délután 96 ágyúlövésből álló díszsortűzzel emlékeznek meg a 96 esztendősen elhunyt királynőről.

Országszerte számos sporteseményt – köztük labdarúgó és krikett-mérkőzéseket – töröltek.

Ugyancsak törölték a világ egyik legnagyobb zenei rendezvénysorozata, a BBC Proms pénteki eseményeit és a szombatra tervezett nagyszabású zárókoncert, a Last Night of the Proms is elmarad.

A legnagyobb brit közlekedési szakszervezet, az RMT pénteken bejelentette, hogy törli a vasúti dolgozók jövő hétre meghirdetett kétnapos sztrájkját, és lefújták az ugyancsak a jövő hétre tervezett országos postássztrájkot is.

A színházi előadások nem maradnak el, de a közönség és a színészek egyperces néma főhajtással emlékeznek meg II. Erzsébet királynőről az előadások kezdete előtt.

A királynő koporsóját a következő napokban szállítják Balmoralból Londonba, és először a Buckingham-palotába, majd a Westminster Hallba, a londoni parlament legősibb épületébe viszik, ahol három napra felravatalozzák. A tervek szerint a londoniak napi 23 órában róhatják le kegyeletüket a néhai uralkodó ravatalánál.

A búcsúszertartás várhatóan tíz napon belül, a Westminster apátságban lesz; a ceremóniára számos külföldi állam- és kormányfőt várnak Londonba.

A királynőt egykori legnagyobb angliai vidéki rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor kastélyában helyezik végső nyugalomra, ott, ahol néhai édesapja, az 1952-ben elhunyt VI. György király és II. Erzsébet tavaly áprilisban, életének századik esztendejében elhunyt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik.

A Buckingham-palotánál csütörtök este óta gyászolók tízezrei gyülekeznek, és a palota parkjának kerítése melletti járdákat virághegyek borítják.

A gyász hasonló megnyilvánulására legutóbb III. Károly király néhai felesége, Diana hercegnő éppen 25 esztendővel ezelőtti halála után volt példa a palota környékén.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »