II. liga – Az utolsó pillanatokban szerzett góllal győzött a Komáromi FC – videóval

II. liga – Az utolsó pillanatokban szerzett góllal győzött a Komáromi FC – videóval

Szombaton elrajtolt a szlovák országos másodosztály labadrúgó-bajnoksága. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Komáromi FC hazai pályán kezdte meg a küzdelmeket Máriatölgyes (Dubnica nad Váhom) ellen.

A 17 órakor kezdődő találkozót már – limitált keretek között – szurkolói előtt rendezhette meg a komáromi klub, mely a félidőben az előző idényben bajnok U15-ös csapatát is köszöntötte.

A játék első negyedórája inkább a vendégekről szólt, majd fokozatosan magához tért a hazai együttes is. Radványi Miklós védencei a mérkőzés során többször is olyan összeszedett, jól felépített játékot mutattak, mely az elmúlt idényekben sokszor hiányzott a KFC-ből.

Mindkét csapat egyértelműen győzni akart szombaton, mind a két oldalon láthattunk ígéretes helyzeteket. A második játékrészben aktívabb volt a komáromi alakulat, melyben jól mutatkoztak be a friss nyári igazolások. A 46. percben becserélt Györgyi Arthur új lendületet vitt a lilák játékába, így folyamatosan nyomás alatt tudták tartani a vendégcsapat tizenhatosát. Több próbálkozás után végül a hosszabbításban, Abrahám találatával győzött a haza csapat.

A találkozó után Radványi Miklós a következőképpen értékelt:

“Mindig nagyon érzelmileg túlfűtött, ha egy ilyen, a 93. percben szerzett góllal nyer a csapat. Az első negyedórán kívül mi voltunk a jobb csapat. A győzelem azért is jelent sokat, mert négy vagy öt hetünk volt a felkészülésre, miközben 8 új játékos érkezett, ami komoly beavatkozás a keret összetételébe. Ez a győzelem segít nekünk”

Hírdetés

fogalmazott Radványi.

A máriatölgyesi alakulat szakvezetője, Peter Jakuš értelemszerűen nem volt ennyire boldog. Mint fogalmazott, “rendkívül szomorú és együttérez csapatával”, mivel szerinte sokkal jobb képet adott volna a döntetlen a mérkőzésről.

Komáromi kezdőcsapat:

Mérkőzésösszefoglaló:

Körkép.sk/kpa


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »