II. János Pál első magyarországi látogatásának margójára…

II. János Pál első magyarországi látogatásának margójára…

A Vatikáni Rádió hírei között szemezgetve, pontosabban mazsolázva, örömmel olvastam Vertse Márta és Gedő Ágnes összefoglaló tudósításait, mára már korképírásokat, amelyeket a ma már szentként tisztelt II. János Pál pápa első magyarországi útjáról írtak.

A pápa hazájából, Lengyelországból érkezett, ahová immár negyedik alkalommal tért vissza péteri szolgálata kezdete óta. Abban az évben az Ifjúsági Világtalálkozón vett részt Częstochowában, amelyet ő hívott össze első ízben 1984 Virágvasárnapjára, majd 1985-ben hivatalosan megalapított. Repülőgépe Krakkóból szállt fel, és délelőtt érkezett meg Ferihegyre, ahol ünnepélyes fogadtatás, katonai tiszteletadás várta. A pápa már első beszédében hangsúlyozta a magyar és a lengyel népet összekötő történelmi szálakat, hagyományokat, a közös közép-európai sorsot és a térség, idáig idegen elnyomás alatt sínylődött nemzeteinek akkor elkezdődött új, reményteljes korszakát.

Megérkezésekor a következő szavakkal fordult Magyarország „fiaihoz és leányaihoz”, minden lakójához: „Amikor néhány perccel ezelőtt megcsókoltam Hazátok földjét, azt akartam kifejezni, ami eltölti szívemet ebben a pillanatban: mély nagyrabecsülést országotok iránt, benső örömet, hogy köztetek lehetek és őszinte vágyat, hogy mellettetek álljak az úton, amely Magyarországot egy jobb jövő felé vezeti. Ismerem ezt a földet, széles síkságaitok szépségét és termékenységét, büszke népe nagylelkűségét, kulturális és művészeti örökségét, amely gazdagítja történelmét. Tudok osztozni hagyományaitokban és jelenlegi közös erőfeszítéseitekben, hogy boldogabb és emberibb jövőt építsetek, mert a lengyel nemzet fia vagyok, amelynek olyan sok közös vonása van a magyar történelemmel. Én is Európának ebből a térségéből származom, amely most egy új korszak küszöbén áll, és reméli, hogy hozzá tud járulni egy békés közösség kialakításához, amelynek nemzetei szolidárisak egymással. Magyarország fiai és leányai! Aki szól hozzátok, honfitársatoknak tekinti magát, részt vesz a ti sorsotokban”.

A szertartás előtt a bazilika kriptájában imádkozott Mindszenty József hercegprímás sírjánál, a következő szavakkal rótta le tiszteletét korunk nagy hitvallója előtt: „Ezen a találkozón, Esztergomban, magyarországi látogatásom kezdetén tisztelettel adózom a szeretett Mindszenty József bíboros tiszteletre méltó emlékének. Ő ragyogó tanúságot tett a Krisztushoz és az Egyházhoz való hűségről, valamint a hazaszeretetről. Neve és emléke örökre áldott”.

„Az idők során gyakran kényszerültetek rá, hogy küzdjetek külső erőkkel, hogy megvédjétek nemzeti függetlenségeteket” – utalt homíliájában a múltra II. János Pál pápa, felidézve a megszállás keserű korszakait, a bátor, de tragikus kimenetelű függetlenségi harcokat. „Most országotok megszerezte szuverenitását és önállóan építhetitek nemzeti életeteket” – buzdított a Szentatya, óva intve az újabb nehézségektől, amelyek felbukkannak a látóhatáron, mint a belső társadalmi konfliktusok, egyének és csoportok önző érdekei.

Mielőtt áldását adta volna a szentmise végén, közvetlen szavakkal szólt mély meghatottságáról, amelyet számára esztergomi látogatása jelentett: „Magyarországra érkezve, elsőként Esztergomba jöttem el Krakkóból, Lengyelország, az én hazám egykori fővárosából.Ott mai napig jelen vannak, és örökre jelen lesznek ezeknek a történelmi kapcsolatoknak a jelei: Nagy Lajos, Magyarország és Lengyelország királya és leánya, Hedvig, akit boldogként tisztelnek, és aki valóban új lendületet adott a nép, sőt népek és az egyház életének”.

Még aznap este háromnegyed 8-kor szárnyashajón érkezett vissza Budapestre, ahol a Parlamentben találkozott az állami vezetőkkel. A hivatalos program után az Országház lépcsőjéről magyar nyelven szólt az épület előtt összegyűlt tömeghez. Dicsértessék a Jézus Krisztus! – hangzott a köszöntése.

Hálát adott Istennek, amiért a magyar nép visszaszerezte magának az igazi szabadságot, mégpedig vérontás nélkül. „A szeretet Istenének áldását kérem rátok, hogy életetek legyen és egyre bőségesebben legyen” – mondta II. János Pál. Elnézést kért magyar kiejtéséért, főleg a budapestiektől, majd olasz nyelven rögtönzött beszédét így folytatta: „Úgy mondják, hogy a lengyel és a magyar unokatestvérek. S ez igaz, mert bebizonyosodott a történelem különböző időszakaiban, igaznak bizonyult ez a rokoni kötelék. De a nyelvet tekintve én nem vagyok jó unokatestvér. Mégis biztosítalak titeket, hogy amire lehetőségem volt, azt megtettem. Nyilvánvalóvá vált, hogy nyelvetek nagyon szép és nagyon igényes, valójában egy szűk kapu. Olyan szűk, mint az a kapu, amelyen át a mennyországba kell bejutnunk. Ez azonban jó jel is lehet a magyarok számára. Mindazok, akik ezt a nyelvet beszélik, megtalálják azt a szűk kaput is, amelyik a mennyországba vezet. Ez egy jó prófécia számotokra. Én mindenesetre kívánom nektek, hogy lépjetek át a mennyek országának kapuján”.

II. János Pál pápa, amikor első magyarországi látogatásának utolsó napján, augusztus 20-án, a Hősök terén hatalmas tömeg előtt bemutatta a szentmisét, utalt az akkori napok váratlan nemzetközi eseményeire, a szovjet államcsínyre, ami aggodalommal töltötte el a szabadságukat éppen, hogy visszanyert nemzeteket. Emlékezetes, hogy szavaira az akkori szovjet nagykövet sietve elhagyta a Hősök terét, nem várta meg a szertartás végét.

Hírdetés

A szentmise után a pápa a következő szavakkal fordult a hívekhez: „Szent István, Magyarország védőszentje ünnepén szívélyesen üdvözlök minden magyart” – kezdte köszöntését a pápa, majd így folytatta: „Köszöntök minden európai népet is, miközben fohászkodom az Úr áldásáért a földrész jövőjére, hogy mindig megfeleljen keresztény gyökereinek és azoknak az értékeknek, amelyek naggyá tették Európát. A Szovjetunióból érkező hírek hallatán egyre erőteljesebben imádkozom Istenhez, hogy azt a nagy országot ne érjék újabb tragédiák. Azt kérem az imában, hogy a közelmúlt éveinek erőfeszítései, amelyek arra irányultak, hogy egy egész társadalomnak visszaadják hangját és méltóságát, ne kerüljenek veszélybe”.

Azt kívánta, hogy az általa elkezdett folyamat most ne torpanjon meg. „Ti, kedves magyar testvéreim, legyetek tudatában annak a nagy szerencsének, amit jövőtök számára jelent a szabadság, amelyet visszafordíthatatlanul megszereztetek. Tudjátok értékelni és megélni a szabadságot!” – zárta beszédét.

Fennállt ugyanis az ún. „visszarendeződés” veszélye, nem lehetett előre sejteni a puccs kimenetelét. II. János Pál volt az egyetlen államfő, aki határozott állást mert foglalni az egymásnak ellentmondó, kósza hírek ellenére és bátran kiállt az akkor már Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsov, a peresztrojka elindítója mellett. Eközben például az olasz vezető politikusok készen álltak arra, hogy tárgyaljanak a hatalom új birtokosaival.

Felidézte többek között az ’56-os magyar forradalmat is, amelynek kiinduló pontja éppen a lengyel-magyar barátságot jelképező Bem tábornok budapesti szobra volt.
Különösen megtisztelő volt II. János Pál hangjával hallani a közismert lengyel közmondást: „lengyel magyar két jó barát”.

Ezt tükrözi az Országgyűlés 2007-ben hozott határozata, amelynek értelmében a lengyel parlamenthez hasonlóan, a két nemzet március 23-án minden évben megünnepli a magyar-lengyel barátság napját.

Magyarországi apostoli látogatásáról visszatérve a Vatikánba, 1991. augusztus 23-án II. János Pál pápa táviratban köszöntötte a fogságából kiszabadult Gorbacsovot, a Szovjetunió akkori elnökét. „Miközben Ön újból folytatja a Szovjetunió elnöki funkcióit, szeretném eljuttatni Önhöz legjobb kívánságaimat”  – írta a pápa a kommunista államfőnek, majd felidézte, hogy a Szovjetunióban az elmúlt napokban történt események fájdalmas hírei Magyarországon jutottak el hozzá, a nemzetnél tett apostoli látogatása során. „Élénk aggodalommal arra szólítottam fel a budapesti Hősök terét zsúfolásig megtöltő híveket, hogy csatlakozzanak hozzám a Béke Istenéhez mondott imámban, hogy az Ön nagy hazáját őrizze meg újabb tragédiáktól. Azt kívántam, hogy ne kerüljenek veszélybe az Ön által az utóbbi években tett erőfeszítések, amelyek arra irányulnak, hogy egy egész társadalomnak visszaadja hangját és méltóságát. Elnök Úr, miközben megköszönöm Istennek a drámai megpróbáltatás pozitív kimenetelét, amely az Ön Személyét, Családját és Hazáját érintette, kívánom, hogy tovább folytathassa a Szovjetunió népeinek anyagi és spirituális megújulásra irányuló óriási munkáját” – írta Szent II. János Pál táviratában, az Úr áldásáért fohászkodva a Szovjetunió népeire.

Az idők jeleit olvasván nem tartotta véletlennek, hogy a Szovjetunió hivatalos felbomlásához az utolsó lépésre éppen 1991. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén került sor. Ugyanis anélkül, hogy tudatában lettek volna, ezen a napon írták alá Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország politikai vezetői a hivatalos megállapodást, amely kimondta a Szovjetunió felbomlását. Mihail Gorbacsov pedig december 25-én, Karácsony napján jelentette be élő televíziós közvetítésben, hogy lemond a Szovjetunió elnöki tisztségéről, amely akkor már de facto nem létezett.

Szent II. János Pál életétől ugyanis elválaszthatatlan a Fatimai Szűzanya, hiszen 1981-ben, éppen  liturgikus ünnepén, május 13-án csodával határos módon, eltérítette a halálos lövést a Fia, Krisztus földi helytartója ellen elkövetett merénylet során. A Fatimai Szűzanya 1917-ben, a Szovjetunió megalakulásának évében éppen azt kérte a kis pásztoroktól, hogy imádkozzanak Oroszország megtéréséért. A Szentatya 1984. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén az egész világot, „különösen azokat a nemzeteket”, amelyeknek erre a legnagyobb szükségük van,  felajánlotta Mária Szeplőtelen Szívének a világ összes püspökével együtt.

Ide kívánkozik a hír, hogy 1992 márciusában – pár hónappal a Szovjetunió széthullása után Mihail Gorbacsov a „La Stampa” c. olasz napilapban megjelent cikkében felidézte politikai pályafutása egyik legjelentősebb gesztusát: amikor kezet fogott II. János Pál pápával 1989. december elsején, három héttel a Berlini Fal összeomlása után. „Mindaz, ami Kelet-Európában történt ezekben az utóbbi években” – írta a peresztrojka atyja – „nem lett volna lehetséges ennek a pápának a jelenléte nélkül, anélkül a nagy szerep nélkül, amelyet a politikában is be tudott tölteni a világ színpadán”.

Felidézte, hogy a történelem döntő pillanatában léptek kapcsolatba egymással, és a pápával „barátok lettek”. „Napjainkban, a koronavírus által okozott válság idején, még nagyobb felelősség hárul a spirituális vezetőkre” – mondta Gorbacsov az olasz sajtóban megjelent nyilatkozatában kifejezve reményét, hogy ihletet nyújt számukra II. János Pál példája, aki nem szűnik meg továbbra is kortársunk lenni.

Mint ahogy ezekből az epizódokból is egyértelműen kitűnik, Szent II. János Pál pápa nem csak a magyarok szabadságát védelmezte szilárdan, hanem az összes kelet-európai nép érdekeit képviselte, visszafordíthatatlan folyamatnak nevezve vértelenül kivívott függetlenségüket. Péteri szolgálata kezdetétől fogva minden alkalmat megragadott, hogy felemelje szavát a vasfüggöny mögött élő hívek vallásszabadsága ügyében. Mindössze pár héttel pápává választása után felkereste Assisit, hogy imádkozzon Szent Ferenc, Olaszország védőszentjének a sírjánál. Hívek hatalmas ünneplő serege vette körül a városka főterén, a lelkesedés az egekig hágott.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »