II. András uralkodásáról fog szólni az idei Koronázási Szertartásjáték

II. András élete elevenedik meg a hatodik Koronázási Szertartásjátékon a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen, augusztus 18-án és 19-én – közölték a témában tartott szombati sajtótájékoztatón.

A darabot a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János rendezi, aki az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodójának életútját három fontos motívum –  az általa kiadott Aranybulla, lánya, Szent Erzsébet élete és felesége, Gertrúd meggyilkolása – mentén igyekszik bemutatni. Hangsúlyozta, hogy II. András tragikus, de egyben csodálatos életet is élt, miközben az Aranybullával „európai jelentőségű közjogi tettet” hajtott végre.

II. András szerepét Sághy Tamás, Gertrúdot Varga Gabriella alakítja. Árpád-házi Szent Erzsébet szerepében Osváth Judit lép majd színpadra. A koronázó érseket Körtvélyessy Zsolt formálja meg, Mihályi Győző pedig a történet narrátora lesz. Szikora János elmondta, hogy a hatodik Koronázási Szertartásjátékot a tervek szerint még négy követi a következő években, miközben csak három király – IV. Béla, Kun László, III. András – van hátra az Árpád-ház nagyjai közül. Elmondta továbbá, hogy a tizedik, egyben záró színdarab egyfajta „Árpád-házi panoráma” lesz, ahol a 300 évig uralkodó család egész történetét összefoglalják.

A Gertrúdot alakító Varga Gabriella rámutatott, hogy nem mindennapi szerep vár rá, hiszen nem átlagos nőt kell megjelenítenie. Sághy Tamás közölte, hogy nagy várakozással tekint a munka elé, mivel II. András gazdag életútját kell eljátszania. A kiosztott sajtóanyag szerint az egykori koronázótemplom helyén bemutatandó darabnak ezúttal is szereplői lesznek a történelmi óriásbábok, statisztaként pedig határon túli gyerekek is bekapcsolódnak az előadásba. Újdonság, hogy az idei szertartásjáték majdnem egy órával korábban kezdődik: a közönség részese lehet annak a királyi felvonulásnak, amely a koronázótemplomba tart, II. András és felesége, Gertrúd az udvartartás kíséretében vonulnak a bazilikába, majd kezdetét veszi a színdarab.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »