Így zajlanak majd az országgyűlési választások Magyarországon

Így zajlanak majd az országgyűlési választások Magyarországon

Április 3-ára írta ki az országgyűlési képviselők választását Áder János köztársasági elnök, a választás kitűzésével azonban hivatalosan még nem kezdődött meg a kampány, mert az a választást megelőző 50. napon, azaz február 12-én indul.

Az országgyűlési képviselők választása egyfordulós, a választópolgárok két szavazattal rendelkeznek: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben (ebből 106 van) képviselőnek, másrészt a másik íven arról dönthetnek, hogy az országos pártlistáról melyik pártot támogatják. Az országos listán 93 országgyűlési mandátum sorsa dől el.

Azok, akik kérték – illetve kérik – a helyi választási irodától, hogy nemzetiségi választóként vehessenek részt a választáson, nem pártlistára, hanem nemzetiségük listájára voksolhatnak. A nemzetiségek kedvezményes mandátummal kerülhetnek az Országgyűlésbe.

A magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön tartózkodó választópolgárok a nagykövetségeken és konzulátusokon szavazhatnak.

Egyéni választókerületben az a független vagy pártjelölt indulhat jelöltként, akit a választókerületben legalább ötszáz választópolgár ajánlott. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, de egy jelöltet csak egyszer. A jelölteknek február 25-én 16 óráig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást.

Országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább tizennégy megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Országos nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi listát állíthat, ehhez a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb 1500 ajánlás szükséges. Nemzetiségi listán csak az adott nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgár lehet jelölt.

Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot (relatív többség) kapta. Azok a szavazatok, amelyeket egyéni mandátumszerzéshez nem számítanak be, töredékszavazatnak minősülnek, ezeket az országos pártlistás mandátumok kiosztásánál veszik figyelembe. Töredékszavazatnak minősül a vesztes jelöltek összes szavazata, valamint a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám.

Hírdetés

Az országos listáról kiadható mandátumoknál figyelembe veszik az egyéni választókerületi töredékszavazatokat, valamint a pártlistára leadott voksokat.

Nem szerezhet mandátumot az a pártlista, amely a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát nem érte el (ötszázalékos küszöb), valamint az a közös pártlista, amely a tíz százalékot nem érte el, illetve kettőnél több párt által állított közös pártlista esetén a 15 százalékot.

Ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma nagyobb vagy egyenlő, mint a kedvezményes kvóta, az adott nemzetiségi lista kedvezményes mandátumot kap. Egy nemzetiségi lista csak egy kedvezményes mandátumot kaphat, és az országos listás mandátumok számát csökkenteni kell a kiosztott kedvezményes mandátumok számával.
A fennmaradó mandátumokat a küszöböt elérő pártlisták és nemzetiségi listák között osztják szét, a korábbi gyakorlatnak megfelelően az úgynevezett legnagyobb átlag elve alapján.

Első lépésként egy táblázatot készítenek, a táblázatnak annyi sora van, ahány országos listás mandátumot ki kell osztani. A táblázat első sorában a listákra jutó szavazatot tüntetik fel, a másodikban a felét, a harmadikban a harmadát, és így tovább.

A mandátumokat úgy osztják ki, hogy megkeresik a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában ez található, az a lista kap egy mandátumot. Ezután megkeresik a következő legnagyobb számot, és az eljárást addig folytatják, amíg ki nem osztják az összes mandátumot.

Az alaptörvény szerint az új Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök hívja össze – a választást követő harminc napon belüli időpontra -, a miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés – tagjai többségének szavazatával – választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. Az elmúlt hat törvényhozási választás esetében a gyakorlat azt mutatta, hogy az Országgyűlés alakuló ülését követően másfél-négy hét elteltével letette az esküt az új kormány.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »