Így újul meg a debreceni Aranybika szálló – látványtervek

Így újul meg a debreceni Aranybika szálló – látványtervek

Új szárnnyal is bővül a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány helyi oktatási központjaként működő létesítmény – jelentették be a munkálatokra kiírt tervpályázat eredményhirdetésén.

A bírálóbizottság az öt érvényes pályaműből a Napur Architect Kft. pályázatát ítélte a legjobbnak, amely “építészeti szempontból valódi választ ad az MCC szellemiségének megjelenítésére”, és a nyertes pályamű teremtette meg leginkább az összhatást az épített környezettel – ismertette a döntést Erhardt Gábor, a testület alelnöke.

Lánczi Péter, az MCC általános főigazgató-helyettese a pályadíjak átadásakor azt mondta, az MCC már 24 helyen van jelen a Kárpát-medencében a tehetséggondozás minőségi formáját megvalósító oktatási-nevelési programmal. Az általános iskolától az egyetemig hatezer diák vesz részt a programokon. Debrecenben 2020-tól vannak jelen, több mint 300 diákot oktatnak – tette hozzá, megjegyezve, hogy programjaikat földrajzilag is közel akarják vinni a diákokhoz, ezért vannak jelen minden megyében.

Hozzátette: küldetésüknek tekintik, hogy olyan nagymúltú, használaton kívüli, sokszor leromlott állapotú épületeket újítsanak fel az MCC otthonául, mint például Debrecenben a patinás Aranybika szálló, amely korábban nemcsak hotelként, hanem közösségi, kulturális térként is működött.

A tervpályázat célja az egykori Aranybika szálló teljes körű felújításának, átalakításának és bővítésének megtervezése volt. A szálló új találkozási pontja lesz az oktatási és kulturális tevékenységnek – mondta Lánczi Péter.

Hírdetés

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, ikonikus épület megújulásának örülhet a város. Az Aranybika Debrecen kulturális, társadalmi életének egyik fontos központja volt a múltban és lesz a jövőben is a városközpontban.

A polgármester utalt rá, hogy a városlakók nem szerették meg, nem fogadták el a szálló szocializmusban épült szárnyát, amelyet most le fognak bontani. Bár az eredeti épület tervezője, Hajós Alfréd nem tervezett még egy szárnyat, az most felépül.

Debrecen, 2022. szeptember 22.  A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány helyi oktatási központja, az egykori Aranybika szálló épülete Debrecenben az épület felújítására kiírt tervpályázat eredményhirdetésének napján, 2022. szeptember 22-én. A bírálóbizottság az öt érvényes pályaműből a Napur Architect Kft. pályázatát ítélte a legjobbnak.  MTI/Czeglédi Zsolt
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány helyi oktatási központja, az egykori Aranybika szálló épülete Debrecenben az épület felújítására kiírt tervpályázat eredményhirdetésének napján, 2022. szeptember 22-én. A képen látható modern szárnyat a beruházás során elbontják. MTI/Czeglédi Zsolt

Erhardt Gábor, a bírálóbizottság alelnöke, az MCC építészeti műhelyének vezetője jelezte: a pályázatra hat épületterv érkezett, egy pályaművet kizártak. A díjnyertes pályamű mellett második díjat nem adtak ki, két pályázat megosztott harmadik helyezést ért el, két pályamunkát pedig megvettek. A díjakat Lánczi Péter adta át a győztes Napur Építészeti Iroda Kft. cégvezetőjének, Ferencz Marcel Ybl-díjas építésznek és a többi díjazottnak.

A tervek szerint az egykori szálló eredeti épülete teljes körű műemléki felújításon esik át, valamint az MCC oktatási programjának befogadására alkalmas új épületrész jön létre. Közterületi zöldfelület létrehozásával a tömbbelső revitalizációja is megvalósul – hangzott el a rendezvényen.

(A nyitóképen: Az Aranybika szálló Debrecenben 2021. május 6-án. A jobb oldalon épp csak látszik a hozzáépített, és most lebontásra kerülő modern szárny.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »