Így tanulja az eszközhasználatot a csimpánzkölyök

A St. Louis-i Washington Egyetem antropológusainak elsőként sikerült lencsevégre kapniuk, ahogy vadon élő csimpánzok eszközhasználatra tanítják kölykeiket.

A szakemberek kameracsapdákat helyeztek ki a kongói Nouabalé-Ndoki Nemzeti Park termeszvárainál, hogy felvegyék, amint a csimpánzok rovarokat csemegéznek – írta a phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A tanulmány vezető szerzője, Stephanie Musgrave szerint a vadon élő csimpánzok nagyon tehetséges eszközhasználók, ám egészen mostanáig kevés bizonyíték volt arra, hogy ezt a tudást a felnőtt egyedek adják át a kicsinyeknek. “Kutatásunk során kiderült, hogy a park déli részén lévő Goualougo-háromszög anyacsimpánzai úgy tanítják a kölykeiket, hogy odaadják nekik a termeszek kihalászására használt eszközüket” – mondta Musgrave.

A most rögzített felvételeken látható, ahogy az anyaállatok több “horgászbotot” is a termeszvárhoz vittek: előfordult, hogy az eszközt hosszában megfelezték és az egyik darabot odaadták a kicsinyüknek. Ezzel használható eszközt adtak a kölykük kezébe, miközben ők maguk is tovább lakmározhattak. Hozzátette: a csimpánzok ezen populációjának tagjai különböző fűfajtákból készítenek maguknak horgászbotot, amelynek kefeszerű véget csinálnak. Az anyaállatok feltehetőleg az eszköz megosztásával tanítják meg a kölykeiket a megfelelő alapanyagok kiválasztására és a megfelelő forma kialakítására”.

A Scientific Reports című folyóiratban közölt eredmények segíthetnek feltárni a tanítás gyakorlatának evolúcióját.

“A vizsgálatunk azt mutatja, hogy a gyakorlat kialakulását valószínűleg az olyan specifikus tudást igénylő képességek hívták életre, amelyeket az egyén sokkal nehezebben tudna magától kitalálni” – magyarázta Crickette Sanz, a tanulmány társszerzője. A szakemberek szerint mivel a csimpánzok egyes csoportjai különböző típusú eszközöket használnak, ezért valószínűleg a tanítási folyamatot is a helyi adottságokhoz kell igazítani.

(A csimpánzkölyökről készült videót itt tekintheti meg!)

Csatolt_cikkek: Olvasta már?A csimpánzok is tudják, ha a másik tévedA csimpánzok igazi csapatjátékosokMajmok használták a hétszáz éves kőbaltátRovatok: TudományTelepülés: USACímkék: tudomány, kutatás, állatvilág, eszközhasználat, csimpánzok, tanulásForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »