Így szerezte vissza a MÖM egy idős hölgy elbitorolt ingatlanát

László Attila MÖM-vezető írja:

Augusztusban hívott fel egy panaszos néni azzal kapcsolatban, hogy a Budapesten található lakását az albérlői nem a szerződésbe foglalt megállapodás szerint használják. Két nőnek (anya-lánya) adta ki a lakást bérbe. Elmondása szerint a lánya tartós beteg, és ebből a pénzből tudnak igazából megélni, amit bérleti díjként kapnak.

A néni elpanaszolta, hogy folyamatosan érkeztek hozzá az ott lakóktól telefonhívások, hogy az ingatlanba többen is beköltöztek, zajosak még éjszaka is, szemetelnek, és ha szólnak nekik érte, akkor agresszíven fenyegetőznek. A lépcsőház nyugalma gyakorlatilag felborult, több esetben jöttek ki rendőrök a lakáshoz.

Hírdetés

A néni ekkor már nem tudott kapcsolatot tartani a bérlőkkel, nem reagáltak megkeresésre, vagy ha igen, akkor azt fenyegető hangnemben tették. A helyzete kilátástalannak látszott: az albérleti szerződést felbontani nem tudta, és a lakásába sem tudott bejutni.

Javasoltam neki, hogy azonnal bontsa fel írásban a szerződést, és postai úton tértivevénnyel, ajánlva küldje meg a számukra, hogy nyoma legyen. Ez meg is történt, és a türelmi idő szeptember 29-én járt le. De sajnos elkövetett egy hibát a tulajdonos, hogy a bérleti szerződést nem közjegyző által ellenjegyzett okiratban foglalva kötötték meg, ezért az ingatlan nem volt a szerződés lejártával azonnal kiüríthető, és, mint tudjuk, egy ingatlankiürítési per, amely által visszakaphatja a tulajdonát, akár egy évig vagy ennél hosszabb ideig is elhúzódhat.

Annak érdekében, hogy felgyorsuljon a folyamat a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjaival szeptember 29-én ellátogattunk a főváros 9. kerületében található lakáshoz, ahol akkor egy kisebb állóháború alakult ki, majd ezt követően a kiürített lakás kulcsát október 29-én adták át a MÖM fővárosi tagjai az ingatlan jogos tulajdonosának.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »