Hírek

Így emlékeztek meg a holokauszt roma áldozatairól az országban augusztus 2-án

Augusztus 2-át az 1972-es Roma Világkongresszus jelölte ki a holokauszt során életüket vesztett cigányok nemzetközi emléknapjának – hazánkban a fővárosban és az ország több részében is megemlékezéseket szerveztek ennek alkalmából hétfőn. A lista nem teljes.

A budapesti Egyetem téren a Phiren Amenca nemzetközi diákszervezet, a RomNet, a Civil Tanács Egyesület és az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány szabadtéri kiállítással emlékezett az áldozatokra. Az installáció végigvezette a látogatókat a romák második világháború előtti üldöztetésétől a genocídiumig tartó időszakon.

„Minden a szavakkal kezdődött. Szavakból törvények születtek, majd azok, szabadon értelmezve, tettekhez vezettek. Olyan tettekhez, amelyek Európa történelmének legsötétebb korszakát hozták el” – mondta Herfort Marietta, a Phiren Amenca nemzetközi igazgatója. Mint hozzátette, a kirekesztést megvalósító rendelkezések nem az utcákon, hanem a magyar országgyűlés épületében lettek elfogadva, és „bár csaknem 100 év telt el, az elnyomó retorika és politika ma is jelen van társadalmunkban". Az eseményen felszólalt Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, és Beer Miklós, a váci egyházmegye nyugalmazott püspöke is. >> Bővebben

228778024_4127066584049079_5761283871550904447_n.jpg

Fotó: Phiren Amenca Facebook-oldala

A budapesti Nehru-parton, a holokauszt roma áldozatainak emlékművénél az Idetartozunk Egyesület szervezett megemlékezést, miután a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal (FRNÖ) közösen emléktáblát avatott fel az FRNÖ VIII. kerületi, II. János Pál pápa téren található épülete előtt. A Nehru-parti megemlékezésen, az emlékmű megkoszorúzását követően beszédet mondott Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere, illetve Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is. Mindketten kiemelték, hogy napjaink hallgatása, az események történelemkönyvekből való kimaradása megnehezíti a népírtás kollektív emlékezetbe való beépülését. >> Bővebben

228221510_352884346391151_8608289993278089242_n.jpg

Fotó: Ignácz Andrea

Óbudán az Óbuda-Békásmegyer Cigány Önkormányzat kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal közösen emléktáblát avatott. „A harmadik kerületben eddig még nem volt emléktáblája a roma holokauszt áldozatainak, most pótoljuk ezt a hiányt". – mondta dr. Kiss László polgármester az emléktábla avatásán. Az emléktábla a Váradi utca 15/a. számú ház falán van, az egykori óbudai téglagyárak közelében, ezzel is megemlékezve arról, hogy a roma holokauszt idején a harmadik kerületi Bécsi út két oldalán fekvő gyárak téglaszárítóiba gyűjtötték össze cigány honfitársainkat, akik embertelen körülmények között várták sorsukat. Majd 1944. november 10-én marhavagonokba zsúfolva koncentrációs táborokba deportálták őket.

tábla-750x500.jpg

Fotó: Obuda.hu

Az Élet Menete Alapítvány a XIV. kerületi Vasúttörténeti Parkban tartott megemlékezést. A résztvevők megtekinthették a vagonkiállítást, illetve meghallgathatták a Forgács János holokauszt-túlélővel folytatott beszélgetést. Az eseményen részt vett Balogh Róbert váchartyáni református lelkipásztor is. >> Bővebben

228177421_2115376628611833_7131322492045218114_n.jpg

Fotó: Az Élet Menete Alapítvány

Békésen a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója emlékülés keretein belül idézte fel a csaknem nyolcvan éve történteket. Durkó Albert köszöntője után Stixné Barakkó Györgyi, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság dél-alföldi igazgatója, aki az egymás iránti tisztelet fontosságára hívta fel a figyelmet. „A gonosz mindig is létezett, a kérdés csupán az, hogy teret adunk-e neki” – tette hozzá. A megemlékezést a roma holokauszt oktatásban elfoglalt helyéről szóló előadás, majd koszorúzás és mécsesgyújtás követett. >> Bővebben

7918038IGY8243-scaled.jpg

Fotó: Beol.hu

Miskolcon, a Kálvária-domb aljában az Episztemé Egyesület állított emlékművet, fejet hajtva a roma holokauszt áldozatai előtt. Gulyás Klára egyesületi elnök kiemelte, hogy az emlékmű nemcsak a miskolci és a megyei üldözötteknek és áldozatoknak kíván emléket állítani, hanem a nácik által üldözött és áldozattá vált minden romának. Az emlékmű-avatást mécsesgyújtás követte. >> Bővebben

roma_holokauszt_emlekmuavatas_210801_ja-8.jpg

Fotó: Minap.hu

Tiszapüspökiben a Helytörténeti Gyűjtemény épületének falán lévő emléktáblát koszorúzták meg Roma Nemzetiségi Önkormányzat, majd az ünnepség befejezéseként Kökényné Nemoda Enikő Gyermekportrék című kiállítása nyílt meg a Helytörténeti Gyűjtemény és Könyvtár épületében. >> Bővebben

7904511DSC1301a-scaled.jpg

A Somogy megyei Kaposfőn egy összetört kereket ábrázoló emlékművet avattak, szimbolizálva azt a törést, melyet a porajmos jelentett a cigány közösségek életében. Az emlékművön beásul is szerepel a felirat, figyelmeztetve a jövő generációit arra a szenvedésre, melyet a romáknak át kellett élniük. A megye déli részén található Babócsán tartott megemlékezésen a résztvevők az áldozatok emlékére állított kopjafát koszorúzták meg. >> Bővebben

7922398acdjkdtuyg-scaled.jpg

Fotó: Sonline.hu

Forrás: Infostart.hu, Merce.hu, Obuda.hu, akibic.hu, sonline.hu, beol.hu, minap.hu, szoljon.hu

Az Országos Református Cigánymisszió megemlékezésére 2021. augusztus 8-án kerül sor, Kecskeméten.