Így alakult a japán infláció júniusban

Így alakult a japán infláció júniusban

Az olajárak emelkedésének dacára alacsony maradt a fogyasztói árak emelkedésének üteme júniusban is Japánban, jelezve, hogy a jegybanknak fenn kell tartania rendkívül laza monetáris politikáját, mivel az öt évvel ezelőtt bevezetett gazdaságösztönző intézkedések ellenére sincs elérhető távolságban a 2 százalékos célszám.

A pénteken közzétett adatok tanúsága szerint júniusban 0,7 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak Japánban, csakúgy mint májusban. Elemzők enyhe gyorsulást, 0,8 százalékos ütemet vártak.

A friss élelmiszerek árváltozása nélkül számolt infláció éves összevetésben 0,8 százalékos volt júniusban az előző havi 0,7 százalék után, összhangban az elemzői várakozásokkal.

Az élelmiszerek mellett az energiaárakat sem tartalmazó maginfláció – a japán jegybank által leginkább figyelt mutató – 0,2 százalékra rúgott, alacsonyabb volt a májusi 0,3 százaléknál, illetve a 0,4 százalékos elemzői várakozásoknál is.

A friss adatsor tovább erősítette azokat a piaci várakozásokat, miszerint a japán jegybank monetáris tanácsa visszavágja inflációs előrejelzését július 30-31-i ülésén. A Bank of Japan áprilisban módosította 1,4 százalékról 1,3 százalékra a jövő év márciusában befejeződő pénzügyi évre várt éves infláció mértékét.

A japán központi bank 2013 áprilisában indította el agresszív monetáris lazítási politikáját, hogy kihúzza a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a deflációs spirálból.

A Bank of Japan továbbra is azt reméli, hogy a 2020 márciusában végződő pénzügyi évben sikerül elérni a 2 százalékos célszámot.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »