Igino Giordani: A Testvér – Én, a Testvér és Isten

Igino Giordani: A Testvér – Én, a Testvér és Isten

Igino Giordani (1894–1980) katolikus író és újságíró, politikus volt, négy gyermek édesapja, a Fokoláre Mozgalom tagja. A Testvér… című könyvét 1954-ben írta, melyben a mozgalom alapítójának, Chiara Lubichnak lelkiségét saját megértésén átszűrve mutatja be. Magyarul ez az első megjelent munkája. A könyvet az Új Város Alapítvány adta ki; fordította Paksy Eszter.

A kötet alapgondolata, hogy mindannyian részesültünk a megváltásban, ezért testvérek vagyunk. A mai világot azonban (írta 1954-ben a szerző!) a félelem és az egoizmus uralja, „ez a halálos kettős, amely elutasítja a testvériséget”. Ennek következménye, hogy az emberiség „öreg Ádámként kiterítve fekszik a műtőasztalon, a reflektorok vakító fényében és vizsgáló tekintetek kereszttüzében. A beteg számos sebből, friss amputációkból vérzik, karjait alig tudja mozgatni a hevederek szorításában. A sebekkel és gennyes kelésekkel borított szegény test olyan, mint Krisztusé a kereszten.”

Igino Giordani szerint az emberiség azért szenved, „mert nép és nép, rassz és rassz, osztály és osztály, egyén és egyén között az élet nem áramlik, vagy éppen csak szivárog: az élet pedig a javak, a vallás, a tudomány, a technika, a filozófia, a művészet”. Mindezek azonban nem áramlanak, ha a szeretet nem ösztönzi őket, nem nyit előttük utat és nem múlja felül a megosztottságot.

A könyv írója emlékeztet: Krisztust nem ismerték fel az övéi; Isten ott volt a környezetükben, de ők „nem láttak mást, csak egy szektás felfordulást, és így egyedülálló alkalmat szalasztottak el”. Ugyanez megtörténhet velünk is:

A szerző felhívja olvasóinak figyelmét, hogy János evangélista a „Szeretetet Fénynek” is nevezi, hogy rámutasson: „az Igazság csak egy vetülete a Szeretetnek, és ezért szeretni azt is jelenti, hogy megérteni”. Ennek megfelelően a szeretet hiányát Sötétségnek is nevezhetjük, ezért írhatta Dante az Isteni színjátékban az isteni rendről: „melyet csak a fény és szerelem hiányol… A Szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot” (Par. 28.,54., 33.,145.). Mivel Isten szeretet, ezért három személy, vagyis „megteremtett egy olyan személyt, aki képes és méltó szeretetére, mely végtelen: Fiat nemzett, akihez egy harmadik személy köti Őt, a Szentlélek… Isten a Lét, és ha a Lét Szeretet, minden, ami élet, Szeretet”. A Szentháromság Három és Egy, „Hárman szeretik egymást és Egyet alkotnak; az Egy Hárommá különül, hogy szerethessen. Végtelenített játéka ez a szeretetnek.”

Igino Giordani leszögezi: a katolicizmus egyetemességet jelent, Istenből indul és Istenhez tér vissza. Életünk „próbaidőszak a földi időben, amikor edződünk a testvérrel való kapcsolatban, hogy felkészüljünk az Atyával való kapcsolatra, az emberi által az istenibe vezetődünk be.

Hírdetés

A könyv szerzője idézi Keresztes Szent Jánost: „Ahol nem találsz szeretetet, oda vigyél szeretetet, és ott fogod találni a szeretetet.” Ez igaz, nem annyira emberi értelemben, hanem isteniben, „vagyis ha Istent viszed, megtalálod Istent”. Emberileg lehet, hogy a sátánt találjuk, vagyis a hálátlanságot és az árulást, kaphatunk jóért rosszat. Ez történt Krisztussal is, a megtestesült Szeretettel, aki odaajándékozta magát mindannyiunkért, és keresztre feszítették. Az író leszögezi: a szeretet nem az élvezetek működése, hanem „az ember-Isten foglalkozása, Krisztus utánzása. A szeretet ajándék és az áldozathozatalhoz tartozik, végeredményben tiszta áldozat, a szeretet és a fájdalom kölcsönösen hat egymásra. „Az egyik által érzékenyebbé válunk a másikra: azaz, aki jobban szeret, jobban szenved; s minél jobban szenvedünk, annál jobban szeretünk.” Ez azonban csak akkor igaz, ha az isteni kegyelem által vezetett folyamatokról van szó.

Igino Giordani vallja: sok testvér van, akit szolgálhatunk. Mindenki az, hiszen nincs ember, „legyen bár gazdag vagy szegény, erős vagy gyenge, férfi vagy nő, akinek ne lenne szüksége szeretetre, azaz életre. A megtévesztő látszat ellenére valójában minden anyától született ember számára a lét keresztút, és szerencsés az, aki segít neki a keresztet hordozni. De szerencsés a cirenei is, aki testvérét segítve, valójában Krisztusnak segít.” A szeretet, a lét célja: „mindent eggyé tenni. Mindenkit Eggyé tenni, aki Isten.

A szerző mindennapi tapasztalatként írja le, hogy emberileg nem nehéz a „kellemes, szép, mosolygós teremtményeket” szeretni, nehéz viszont azokat, akik „visszataszítóak, szomorúak, keserűek…”, a társadalom kivetettjeit, a lét áldozatait. Pedig éppen nekik van legnagyobb szükségük a szeretetre, hogy „visszanyerhessék Isten fiainak méltóságát,”, mondhatjuk, hogy a szeretetet éppen értük kaptuk: ők azért ilyenek, hogy szeressük őket, hogy „egoizmusunk tartályából előcsalogassák az isteni véráramot – Krisztus vérét – a szeretetet. Ez által az isteni vérátömlesztés által rehabilitálódnak: újraszületnek, és újjászületünk mi is.”

A könyvhöz Gájer László pap, teológus, tanszékvezető egyetemi tanár írt előszót, kiemelve: a testvértől indulva „Isten szívének legmélyebb titkáig jutunk: ahogy Krisztus egy az Atyával, úgy kell nekünk is egységben lennünk Krisztussal. Vele eggyé válva az Atyával is eggyé válunk, őt pedig a másikon keresztül szerethetjük. Ez a végső és teljes egység a világ célja és alapja, a rossz pedig az egység megtörése”.

Igino Giordani: A Testvér – Én, a Testvér és Isten
Új Város Alapítvány, 2022

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »