Ígérget a PM

Ígérget a PM

Nettó 105 ezres minimál- és 200 ezres átlagbér, négynapos munkahét. Karácsony Gergely társelnök szerint ez vár a választókra, ha 2018-ban kormányra kerül a Párbeszéd Magyarországért.

A közvélemény-kutatásokon rendre a bejutási küszöb alatt mért párt az ellenzéki előválasztásra dolgozta ki tizenegy pontos vitaprogramját. Ebben százezer szociális bérlakás létrehozását is ígérik, a korrupció elleni harc jegyében pedig külön ügyészséget állítanának fel és oligarchaadót vetnének ki.

„Erről szól a lakhatási politikánk, erről szól a négynapos munkahét, hogy többen tudjanak dolgozni, és azok, akik dolgoznak, azok ne legyenek ennyire kizsákmányolva. Erről szól az egész demokráciához való viszonyunk, hogy a közös döntéseink meghatározásához egyenlőbben férjünk hozzá, erről szól az ingyenes internet, minden erről szól. Minden arról szól, hogy ebben a közös hazában, ennek az új, remélhetőleg megépíthető új köztársaságnak a polgárai úgy érezzék, hogy ők mindig egyenlő súlyú és jelentőségű tagjai ennek a közös politikai otthonnak” – fogalmazott Karácsony Gergely.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »