Igen…

Igen…

Kérem, ha van idejük, olvassák el figyelmesen. Köszönöm.

Tapolyai Emőke: A szorongók védelmében

Sokat látni vicceket a pánikolókról vagy éppen megfontolt bátorításokat a pánik ellen. De tényleg ekkora gáz az, ha valaki szorong? Elvégre körbe vagyunk véve bizonytalansággal, kiszámíthatatlan eseményekkel és az oly gyenge lábakon álló emberi bizalmunkra kéne most támaszkodnunk. Bizalomra, hogy nem bekamuztak minket, bizalomra, hogy nem leszünk betegek, bizalomra, hogy ha mégis, akkor szakértő és emberi kezekbe kerülünk, bizalomra, hogy bármi is jöjjön, kibírjuk, átvészeljük – bizalomra, hogy Isten velünk van a sötétségben is.

Egy racionalitást magasztaló korban élünk, ahol a bebizonyítható, a megfogható, a tényszerű felülírja a zsigeri, józan, emberi intuíciókat. Ebben a korszellemben nincs helye a csendes betekintésnek, a szorongásaink felvállalásának, helyette a cinizmus válaszol a bizonytalanság tényezőire, az óvatosság pedig gúny tárgyává válik, hisz óvatosnak lenni alázatos belátása lenne annak, hogy még a XXI. században is létezhet olyan, amitől tartani kell, olyan, ami legyőzhet minket.

A szorongás alapjaiban egy egészséges válaszreakció a kihívásos helyzetre. Egy energia dömping, ami motivál a védekezésre, megoldás keresésre, túlélésre. Az egészséges ember most valamilyen szinten szorong. Felméri a helyzetet és újra tervez. A pszichés ellenálló képesség egyik alapvető eleme az ok-okozat látás. Most van ok és látjuk, hogy az okozat is növekszik. A józanság jele egy stressz reakció, ami felgyorsítja szívverésünket, lélegzetünket, átrendezi testünket, lelkünket. Nem baj, ez így van helyén.

Hírdetés

Igaz, hogy már megszoktuk, hogy minden úgy megy, ahogy mi elképzeltük, igaz, már megszoktuk, hogy életünk eseményeit úgy irányítjuk, ahogy akarjuk, s mostani kontrollvesztettségünk idegen, szokatlan, de épp ezért, a mostani szorongásunkkal nincs semmi baj.

A szorongás elleni küzdelem helyett bölcsebb lenne belenézni a tükörbe, s megkérdezni, hogy mitől is félek? Kit is féltek? Mi aggaszt? Félelmeink, szorongásaink sokat veszítenek gigantikus erejükből, ha megfogalmazzuk, kimondjuk őket. Misztikus mivoltuk összezsugorodik egy természetes védekezéssé. Bátran, nézz bele a tükörbe és kérdezd meg: „Hogy vagy lelkem?”. Szabad érezned azt, amit érezel, hisz ez segít hozzá a bölcs és életfenntartó döntésekhez. Ez segít abban, hogy merj többször kiállni meggyőződéseid mellett, amikor kezet mosol, otthon maradsz vagy éppen egy baráti buliba nem mész el.

A szorongásnak van még egy érdekes vonása, valami különleges és csodálatos módon a felvállalt szorongás képes növelni empátiás készségünket. Képessé tehet minket arra, hogy észrevegyük mások hasonló aggodalmait, küzdelmeit, nehézségeit. Mekkora szükség van most erre, együtt érző emberi jelenlétre, odafigyelésre, kedvességre. Az, akinek van belső ereje felvállalni félelmeit kinyílik a szeme és lelke saját maga és mások védelmére.

Keresztény emberként mindig lenyűgözött Jézus küzdelme a Gecsemáné kertjében. Jézus megfeszítése előtti tusájában maga mellé vette 3 tanítványát és megkérte őket, hogy álljanak mellé, erősítsék. Mikor elaludtak felköltötte őket: Ne aludjatok, erősítsetek! Ilyen volt az Isten Fia, aki erősítést kért, az Isten, aki emberként küzdött. Miért kéne nekünk erősebben bírni, mint Ő tette? Felszabadító az emberré lett Isten emberi arca, talán nem kéne küzdenünk, hogy túllicitáljuk Őt.

Szorongsz? Hát legyen! A józan szorongás átsegít az ismeretlenen, ami most olyan ijesztő. Szorongsz? Hát legyen! Az őszintén felvállalt mértéktartó szorongás megnyitja lelkedet mások terhei hordozására. Talán pont józan és felvállalt szorongásaink által lesz ez a világ valamivel élhetőbb, emberibb és kedvesebb.”

(Borító: evangeliumi.hu)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »