A protestáns élet-, és jövőetika, azaz békeetikánk szorosan kapcsolódik az ószövetségi shalom-fogalom gazdag tartalmához, meg a Feltámadott Úr tanítványai előtti első jeruzsálemi megjelenésekor mondott eiréné hümin/aléhem shalom – Békesség nektek! köszöntéséhez (Luk 24,36; Ján 20,19). Ez sokkal több volt, mint formális köszöntés: Jézus földi-mennyei létének teljességét, értelmét, tartalmát fejezi ki. A békességszerzést, a kiengesztelést Istennel és az emberek között. A shalom-tartalomhoz kapcsolódó Jézus-etikát nevezhetjük így is: eiréné-etika, béke-etika. Tekintettel a mára kialakult drámai ukrajnai helyzetre, kiváltképpen aktuálissá vált a gyűlölet eszkalációjának megakadályozása érdekében a jó 1800 éve, a Galileai José rabbi által írt bölcs intés: „Drága az a béke, amit a háborúban kezdenek el keresni és megvalósítani“. Kálvin nyomán, aki a reformátorok közül a leginkább értékelte az Ószövetséget, ma mi is érezzük a jézusi eiréné-etika és a shalom-etika szerves és Istentől adott összefüggéseit. Most röviden összefoglaljuk a protestáns békeetika néhány sajátosságát.
A bellum iustum, a jogos háború fogalmát meg kell haladni – erő(szak)minimalizálás
Az európai jog- és államfilozófiában jó kétezer év óta helyet kapott a jogos háború fogalma. Akármilyen olvasatban is nézzük ezt, a végső cél a béke megteremtése volt.
A béke sok ezer éves értelmezéstömege ismertetésére nincs helyünk, de ennyire igen. 1. Negatív értelemben ez az erőszakos, katonai eszközökkel megvalósuló hadviselés távolléte, időleges szüneteltetése. 2. Pozitív értelemben egyet jelent a közösségi életben érvényesülő igazságossággal, szabadsággal, az emberek és nemzetek közötti prosperáló harmóniával. A béke nem változhatatlan állapot, hanem folyamat. Augustinus egyházatya „tranquilitas ordinis”-ről ír, a rend által létrejövő nyugalomról.
A protestáns békeetika éppen ezért a shalom/eiréné tartalmát tekinti iránytűnek. A béke és így a békeetika kezdeményezője maga Isten, hiszen a bűn tehertétele miatt az emberek, az emberiség hosszabb távon nem képes jól élni a békével, valamikor és valakikben újra és újra fellép a megosztás, a békétlenség diabolikus kényszere. Mindig Isten a kezdeményező, ezért kell Őreá figyelnünk: Jézus Krisztus a mi békességünk, aki lebontotta az elválasztó falakat (Ef 2,14). Mert ez nem csak üdvtörténeti, hanem történelmi tény is, ezért szólhat Péter apostol így: aki szeretne örülni az életnek, az „óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, ne szóljanak álnokságot…keresse és kövesse a békességet” (1Pét 3,10kk). A hazug propaganda, a médiaháború a béke ellensége, nem csak a fegyverek!
Luther és a reformátorok egyértelműen valamennyien elvetették a támadó háború jogosságnak elvét. Csak a védelmi háborút tekintették bellum iustumnak. Ezért is nevezték ezt szükség- vagy kényszerháborúnak, amit a védekezés kényszerít ki. Sőt, még egyfajta engedetlenséget sem zár ki Luther: „Ha egy fejedelem jogtalanságot követne el, a népnek kötelessége lenne őt követnie? Nem!” (1523). Az önkényes, hatalmi erő, erőszak alkalmazásnak, az igazolhatatlan önkényeskedésnek igyekezett útját állni. Az álságos háborús indokra és a bellum iustum hamis indoklására mondott nemet.
Konfliktuskezelés kompromisszumokkal – az igazságos békéért
1948-ban Amszterdamban kimondta az Egyházak Világtanácsa: „Isten akarata szerint semmiféle háborúra nem kerülhet sor”.
1959-ban a Heidelbergi Tézisekben fogalmazódott meg az is, hogy a háborús konfliktusrendezéssel szemben abszolút elsőbbsége van a politikai békekeresésnek és békebiztosításnak. Visszatér az alaptétel: a béke nem lehet csupán a nyílt erőszak alkalmazás kerülésének az állapota, hanem abban az igazságosságnak kell védelmi eszközzé válnia. Az igazságos béke így feltételezi és elősegíti a konfliktuskezelés, feldolgozás, megoldás erőszakmentes formáit a politika és a civil élet területén, szemben a katonai és erőszakos konfliktus kényszerekkel.
Fontos a hatalom, az erő jogi eszközökkel történő korlátozása, a fékek és ellensúlyok konfliktus szabályozó szerepe. Az igazságos béke startlépése: megkezdeni az igazságtalan viszonyok, konfliktusgerjesztő okok feltárását, szabályozását, mérséklését, és minden érintett számára a fair viszonyok megteremtésének a biztosítását.
A konfliktuskezelés, az erőszak-minimalizálás kiváltképpen való eszköze a kompromisszumkeresés és a kölcsönösen vállalható kompromisszumok életbe léptetése.
Nos, a konfliktuskezelés békeetikai módszertana pontosan ezt a „maga módján”-elvet igyekszik meghaladni. A jó, kölcsönösen vállalható kompromisszumokkal.
Stückelberger svájci református szociál-etikus egyensúlykereső jövőetikája szerint a kompromisszum olyan folyamat, amely során önként vagy nyomásra a résztvevők megkeresik a közös célokat, értékeket, s ennek érdekében készek és képesek saját érdekeik érvényesítéséről lemondani, illetve ezeket hátrébb léptetni.
A kompromisszumkötésnek a típusai: 1. társadalmi és etikai kompromisszum; 2. személyek közötti, intézmények közötti; 3. két jellemzője lehet: a hamis és a valódi kompromisszum; 4. van demokratikus, jogi alapú kompromisszum és békés, béketeremtő, megállapodásos kompromisszum.
Előfordulhat, hogy az emberi élet fenntartása érdekében gyors kompromisszumra lesz szükség, és rosszabb kompromisszumot kötnek a felek, mint amit terveztek, de ezt az életvédelem érdekében a jobbik lehetőség megvalósításáig el kell fogadni. A jó kompromisszumot a nyilvánosság előtt is lehet és kell is igazolni. A titokban, államok vagy szervezetek között megkötött, bizalmasan kezelt kompromisszumok csak bizonyos ideig garantálhatnak sikert.
A német Református Szövetség Elnöksége 1982-ben kiadott nyilatkozatában egyértelműen, minden igen nélkül nemet mondott az atomfegyverkezésre, az atomfegyverekkel való elrettentés pszichológiai hadviselésére. Döbbenetes, hogy pontosan 40 év múltával mennyire aktuális hitvalló állásfoglalásuk. A mai helyzetben a protestáns igazságos békeetika proklamációja ez: Nem a háborúra, feltétlen igen a kompromisszumkeresésre!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
