Igazi „művészettörténeti képeskönyv” a Városliget legrégebbi épületének homlokzata

Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás Műcsarnoka kiváló minőségű anyagokból, tartós fennmaradásra épült. A nyilvános pályázat győzteseként a 33 éves Pfaff Ferenc építész kapott megbízást a tervezésére, munkatársa a húszas éveit épp elhagyó Kauser Gyula volt. A díszpavilont elegáns tárlatok helyszínének, a főváros képzőművészeti központjának szánták a kiállítás bezárása után. Sorsa másképp alakult. Műcsarnoki szerepköre a következő évtized során fokozatosan háttérbe szorult: előbb az Andrássy úti régi Műcsarnok, majd a millenniumra felépített mai Műcsarnok lépett a helyére. Ennek ellenére szívós túlélőnek bizonyult. Körülötte minden építményt leromboltak az idők során, de a neoreneszánsz stílusú épület a mai napig áll, olvasható Lovas Dániel ligetbudapest.reblog.hu oldalon megjelent cikkében.

A korabeli újságcikkek arról tanúskodnak, hogy elnyerte a közönség tetszését a kiállítás Műcsarnoka. Az ifjú építész a hírlapírók szerint is szerencsésen ötvözte a nyugodt, klasszikus épületformát a mozgalmas, élénk színezésű kerámiadíszítéssel. Egyikük így fogalmazott: „a nyers sajtolt téglaépítkezés, a színes majolikadíszítmények úgy színben, mint formában rendkívül kellemesen hatnak”.  A látvány a 21. század emberét is ugyanúgy magával ragadja, mint 19. századi elődeinket. Hiszen az épület nyerstégla falán ma is ugyanúgy ragyognak a Zsolnay kerámiák, mint 133 évvel ezelőtt, a kiállítási pavilon (ma Olof Palme Ház) megnyitása idején.

A művészetek otthonának szánt épület kortársaihoz képest szokatlanul színesnek számított. Az 1880-as években a színgazdag épületkerámia használata még nem volt olyan magától értetődő, mint néhány évtizeddel később, a szecessziós korszakban. Az épületdíszítmények terén igazi áttörést hozó pirogránit sem létezett még ekkor. Zsolnay Vilmos épp az országos kiállítás idején, 1885-ben kezdett kísérletezni az új anyaggal. Az első anyagmintákat 1886 karácsonyán küldte el Steindl Imrének. Így az 1884–85-ben kivitelezett épületre még hagyományos, mázas majolika díszítmények kerültek.

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén ekkor már több jelentős építész alkalmazta a pécsi épületdíszeket. Zsolnay Teréz visszaemlékezése szerint 1875-től rendszeresen szállítottak Bécsbe és más osztrák városokba. Ám hiába érkezett egyre több külföldi megrendelés, itthon még váratott magára a siker. Az 1885-ös Országos Általános Kiállításon a belföldi piac meghódítása volt a cél. A gyár az Iparcsarnokban a teljes termékpalettáját bemutatta, a kiállítással egyidőben budapesti irodát nyitottak és képviseleti raktárat is létesítettek. A díszes városligeti pavilon pedig a gyakorlatban szemléltette az épületkerámia alkalmazásában rejlő lehetőségeket. A fővárosi bemutatkozás meghozta az áttörést, megnőtt a kereslet a pécsi épületdíszítő kerámiák és plasztikák iránt. A kiállítás után nem sokkal Zsolnay Vilmos elkönyvelhette az első nagyobb budapesti megrendelést: a pécsi gyárat bízták meg a Várkert Bazár majolika mennyezetburkolatának gyártásával.

A Zsolnay gyár működésének az 1870-es évektől az 1880-as évek végéig terjedő időszakát az eklektikus, historizáló stíkuskavalkád jellemezte. A városligeti épületen is keverednek a reneszánsz motívumok és a középkori templomokat idéző faunfejek. Allegorikus egyiptomi és görög nőalakokat, perzsa szárnyas oroszlánokat egyaránt felfedezhetünk a gazdagon díszített homlokzaton. Mintha egy művészettörténeti képeskönyv elevenedne meg a historizáló stílusú épület homolokzatán.

Hírdetés

Vajon kinek a tervei alapján készültek az épület kerámia díszítményei? A látszólag egyszerű kérdést nem is olyan könnyű megválaszolni. A Zsolnay gyár első tervezői Zsolnay Vilmos leányai, Teréz és főként Júlia voltak. Az általuk tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények az 1880-as évek végéig a pécsi gyár legjellegzetesebb mintái voltak.A változatos növényi motívumok az ő gyűjtésükből és saját kompozícióikból származhatnak.  Az 1870-es évek közepétől mintegy tíz éven át kitűnő tervezője volt a gyárnak Klein Ármin (1855–1883) szobrász, aki nem sokkal a városligeti munka megkezdése előtt hunyt el. Valószínűleg a korábbi tervei közül felhasználtak néhányat. A gyári mintakönyvben a bejárati párkányfigura rajzán 1883-as dátummal az ő neve szerepel, a kivitelezés viszont már utódjára maradt. Halála után Kleint a mintázás terén Petrides Jánosdíszítőszobrász váltotta. A tondókon látható portrékat nagy valószínűséggel ő tervezte, és az épületet díszítő figurális plasztikák is az ő keze alól kerülhettek ki. Ugyancsak 1883-tól látta el az üzem művészeti osztályának vezetését Zsolnay Júlia férje, Sikorski Tádé műépítész, akinek szintén komoly szerepe lehetett a városligeti minták és motívumok kiválasztásában.

Ha alaposan körülnézünk az egykori Zsolnay gyár szépen rendbehozott udvarán, további érdekes kapcsolódási pontokat fedezhetünk fel. A városligeti épületről ismerős historizáló motívumok több helyen is feltűnnek. Az udvari lépcsőfeljáró oszlopain a városligeti faunfigurákhoz hasonló, virágmotívumokkal körülvett fej látható. A Sikorski ház bejárata feletti párkányfigurák ugyancsak közeli rokonai a városligeti nőalakoknak. A Sikorski ház egyébként értékes kultúrtörténeti emlék, Zsolnay Júlia és férje, Sikorski Tádé lakhelyéül szolgált. Felújítása után a Gyugyi-gyűjtemény talált itt otthonra.

Több mint egy évszázada állják az időjárás és a történelem viszontagságait az épületet díszítő kerámiák. Ilyen hosszú idő természetesen nem múlik el nyomtalanul. A terrakotta típusú díszkerámia porózus, így a nedvesség számára átjárható. A vízhatlan máz kívülről, az esőtől megvédi annyira, hogy kibírja a fagyási ciklusokat. A legfőbb veszélyt a falak irányából érkező nedvesség jelenti, amely épp a máz miatt nem tud a szabadba elpárologni. A felújítást megelőző, 2016-ban készült felmérés szerint a falak felől érkező vizesedés sok helyen okozott károsodásokat. Az idők során elvégzett szakszerűtlen beavatkozások pedig hosszabb távon nem javítottak, hanem rontottak a sérült díszítőelemek állapotán.

Mindezek ellenére a Zsolnay-díszek meglepően jól bírták az elmúlt 133 év viszontagságait. A már említett, minden részletre kiterjedő felmérés szerint az Olof Palme Ház kerámia díszítményeinek nagyobbik része szakszerű tisztítást és konzerválást igényel, ha pedig szükséges, az eredeti helyén, a homlokzaton javítható. Időleges eltávolítással járó, alapos restaurálást, kiegészítést a díszítmények  kisebb részénél szükséges elvégezni, illetve a hiányokat kell pótolni ahhoz, hogy ismét teljes pompájukban, hiánytalanul ragyogjanak az évszázados kerámiák. A felújítási munkálatok a tervek szerint még ebben az évben elkezdődhetnek.

Lovas Dániel cikke és a képek a ligetbudapest.reblog.hu weboldalon találhatók.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »