Igazhitűvé válása után nem szolgált fel alkoholt egy néger légiutas-kísérő Amerikában – szabadságra küldték, s most kártérítést követel

Igazhitűvé válása után nem szolgált fel alkoholt egy néger légiutas-kísérő Amerikában – szabadságra küldték, s most kártérítést követel

Beperelte az ExpressJet légitársaságot az a muszlim vallású amerikai légiutas-kísérő, akit tavaly júliusban azért küldtek fizetés nélküli szabadságra, mert nem volt hajlandó alkoholt felszolgálni a repülőút alatt.

Mikor Charee Stanley dolgozni kezdett az ExpressJet légitársaságnál, még nem volt a muszlim vallás követője. Két évet dolgozott a cégnél, mikor áttért az iszlámra, és megtudta, hogy neki ezentúl nem szabad alkoholos italt felszolgálnia. Ezt a problémáját azonnal jelentette a feletteseinek, akik azt tanácsolták neki, hogy bízza az alkoholos italokat a kollégáira. Ezt az új felállást több mint egy tucat út alatt alkalmazták – írta az Independent.


Charee Stanley kártérítést követel

De miután egyik kollégája bepanaszolta, 12 hónap fizetés nélküli szabadságra küldték. A nő szerint ez a diszkriminatív döntés ellentmondott az ésszerű vallási alkalmazkodás alapjainak. (Persze amit ő művel, az nem – a szerk.)

“Az amerikai jogrend szerint a vallási alkalmazkodás egészen addig elvárható mindenkitől, amíg ez a különbözőség nem okoz munkahelyi nehézségeket. Nehézségekről pedig nem volt szó, mivel két utaskísérő van minden járaton, és egészen addig működött ez a rendszer, amíg az egyik kollégája be nem panaszolta” – mondta Dawud Walid, az Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsának képviselője.

Ez csúnya iszlamofóbia!

A szabadságra küldött stewardess ügyvédje azonban nyílt iszlamofóbiáról beszél, és felidézte hogy a kliense ellen felhozott vádak között a fejkendője és egy “külföldi írást tartalmazó könyv” is szerepelt. Ez a két ok szerinte egyértelműen arra utal, hogy a szóban forgó személy ellenségesen érzéseket táplál a muszlim vallás és a mohamedánok irányába.

Charee Stanley szerint nem igazságos, hogy választania kell a vallása és az állása között. Először tavaly tett panaszt a légitársaságnál, de kérelmét elutasította a bizottság. Most kártérítést követel.

(Híradó – Independent nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »