Ifj. Vladimír Weiss lett a Fortuna legjobb játékosa, Kadák a szezon felfedezettje

Ifj. Vladimír Weiss lett a Fortuna legjobb játékosa, Kadák a szezon felfedezettje

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) rájátszása a hétvégén vége ért, a szokásokhoz híven pedig ezúttal is kihirdették a szezon legjobbjait, gálaeset keretében.

Vasárnap este a pozsonyi Grand Hotel River Parkban gálaest keretein belül díjazták a Fortuna Liga idei szezonjának legjobbjait. A hagyományos szezon végi gálaesten többek között az év játékosát, az év edzőjét, az év személyiségét és a szezon felfedezettjét is díjazták, valamint az év legjobbjaiból összállított álomcsapatot is kihirdették.

Az élvonalbeli klubok edzői, valamint a sportújságírók szavazatai alapján összeállított kezdő négy klub játékosaiból alakult ki. Az előző idényhez képest, szinte teljesen kicserélődött a szezon álomcsapata, hiszen a tavalyi álomcsapatból egyetlen játékos sem került be, az idei szezon álomcsapatába minden játékos első alkalommal került be.

A legtöbb játékost a bajnok Slovan, a Rózsahegy, a Nagyszombat és Trencsén csapatából került be. Érdekesség, hogy szakemberek idén a dunaszerdahelyi DAC csapatából idén egyetlen futballistát sem választottak be a szezon legjobbjai közé, ami mindent elárul a sárga-kékek idei szezonjáról.

Hírdetés

A szezon legjobb edzője díjat szintén a Slovan zsebelhette be, hiszen idősebbik Vladimír Weiss nyerte meg ezt az elismerést megelőzve a rózsahegyei Peter Struhárt. A Fortuna Liga gólkirályi címét a trencséni tehetség Jakub Kadák zsebelhette be, miután 13 góllal végezett az élen. A trencséniek 21 esztendős kiválósága a gólkirályi cím mellet az év felfedezettje díját is megszerezte. Az szezon legjobb játékvezetője Ivan Kružliak lett, míg a Fair-play díjat a Liptószentmiklós együttese kapta meg idén.

A díjat végül nagy fölénnyel a szezon végén visszavonult Martin Škrtel kapta meg, miután közel a szavaztok 63 %-át szerezte meg. Idén különleges elismerésben részerült az Aranyosmarót futballistája Tomaš Ďubek, aki már 423 mérkőzésen lépett pályára a szlovák élvonalban, amivel csúcstartó. Továbbá elismerésben részült a szlovák bajnokság legidősebb gólszerzője a zempléni Nagymihály futballistája Igor Žofčák, akinek 39 évesen és 20 naposan sikerült gólt szereznie a Fortuna Liga idei szezonjában.

A Fortuna Liga 2021/22-es idényének álomcsapata:

Dominik Takáč (Nagyszombat) – Matej Madleňák (Rózsahegy), Guram Kashia (Slovan), Martin Škrtel (Nagyszombat), Lukaš Fabiš (Rózsahegy) – Vladimír Weiss (Slovan), Jaba Kankava (Slovan), Ibrahim Rabiu (Slovan), Philip Azango (Trencsén) – Jakub Kadák (Trencsén) – Martin Regáli (Rózsahegy)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »