Ifj. Richter József: bevonultunk a cirkusztörténelembe

Az Arany Bohóc-díj a cirkuszművészek Oscar-díja, ezért úgy gondolom, hogy ezzel a győzelemmel bevonultunk a cirkusztörténelembe- mondta az MTI-nek ifj. Richter József, aki feleségével együtt vasárnap megnyerte a 42. Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját. „Rengeteget dolgoztunk vele, hogy a produkciónk így sikerüljön, és ezzel a hatalmas díjjal térjünk haza” – emelte ki. Az artista felidézte, hogy édesapja, Richter József és édesanyja Karola 1974-ben, az első Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon előadott elefánt akrobata produkciójukkal Ezüst Bohóc-díjat nyertek, bátyja, Richter Flórián pedig 2004-ben szintén ezüst, 2008-ban pedig első magyarként Arany Bohóc-díjat hozott el Monte Carlóból.

„Külön öröm számomra, hogy tíz évvel később ez most nekünk is sikerült” – tett hozzá.

Az artista elmondta, hogy az idei seregszemle versenyprogramja január 18. és 21. között négy napon át, A és B műsorrendben zajlott, ezeken a magyar artisták három különböző számmal létek fel. Ifj. Richter József és felesége Merrylu a Pas de deux – Balett lóháton című számot adta elő, amelyben a nő férje fején és vállán mutatott be különböző trükköket, miközben a férfi két ló hátán vágtatott körbe-körbe a porondon. Minden műsorban bemutatták emellett nagyszabású egzotikus állatszámukat, amelyben több mint 30 állattal, zebrákkal, tevékkel, elefántokkal és zsiráfokkal dolgoznak együtt, továbbá fellépett ifj. Richter József lovas akrobata csoportja is, akik a már jól ismert, klasszikus magyar számukat mutatták be.

„Összesen nyolcszor léptünk porondra és mind a nyolcszor állva tapsolt minket a közönség a zsűrivel együtt, ami hatalmas dolog” – fűzte hozzá.  A művész kiemelte, hogy ez a győzelem a tradicionális cirkusznak is hatalmas siker, hiszen azt mutatja, hogy a közönség és a zsűri egyaránt szeretné látni az állatokat a cirkuszban. „A cirkusz állatszámok nélkül nem igazi cirkusz” – húzta alá. A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójaként is tevékenykedő artista elmondta, hogy amint visszaérnek Magyarországra, elkezdik a 2018-as év műsorának próbáit, amelyben természetesen a díjnyertes előadások is helyet kapnak.

A magyarországi turnéra induló produkciót a mostani sikerre való tekintettel az Aranybohóc a porondon címmel láthatja majd a közönség először március 15-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Cirkusz sátrában. A január 28-án záruló Monte Carló-i fesztiválon Arany Bohóc-díjat kapott még a Sanghaji Akrobata Csoport, Simet László és csapata pedig a korábban Budapesten is bemutatott Asztronauta című halálkerék produkciójukért több különdíjat nyertek. A díjakat kedden este ünnepélyes gálaműsor keretében vehetik majd át a győztesek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »