Ifj. Lomnici Zoltán: Nemzetárulás történt 2004-ben

Tizenhét évvel ezelőtt, 2004. december 5-én tartottak népszavazást itthon a külhoniak kettős állampolgárságáról. A referendum örök mementóként vonult be a magyar történelembe. A Fidesz kiállt a külhoni magyarok mellett, ugyanakkor a baloldali pártok a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. A Fidesz szerint a baloldal elárulta a külhoniakat, és az akkor regnáló Gyurcsány-kormány „hazugságkampánya” miatt bukott el a kezdeményezés – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője elmondta: már 2001–2002-ben is előkerült a téma, az első Orbán-kormány utolsó éveiben. Azt szerették volna elérni, hogy törvényes keretek között sikerüljön elérni a külhonba rekedt magyarok állampolgárságának visszaszerzését.

A magyar igazolvány volt ennek az első lépése, de a balliberális oldal ebben veszélyt látott és a 2004-es népszavazás idejére csúcsosodott ki az a gyűlöletkampány, amellyel hergeltek a magyar emberek ellen.

Sok-sok évvel később Mesterházy Attila, az MSZP akkori elnöke végül ezért bocsánatot kért és töredelmesen megkövette a magyarokat. Ez ugyanakkor nem változtat azon a tényen, hogy a külhoni magyarság ma is egy emberként gondol 2004-re, hogy a balliberális oldal és Gyurcsány Ferenc elvették tőlük a lehetőséget, hogy megszerezzék a magyar állampolgárságot.

Ifj. Lomnici Zoltán szégyenteljesnek nevezte a külhoni magyarok elleni baloldali kampányt.

Hírdetés

Gyurcsányék olyan szlogenekkel hergeltek a külhoni magyarok ellen, mint hogy „elveszik az állásotokat”, vagy hogy 20 ezer forintba fog kerülni minden háztartás számára a nemzet egyesítése, vagy akár a nyugdíjak és a lakhatás veszélybe sodrásával is megvádolták a külhoni magyarokat és a 23 millió románnal riogattak.

Olyan gyomorforgató üzenetek voltak ezek, melyek máig élnek az emberek emlékezetében. A baloldal a határon túli magyarokat migránsoknak tartja, míg a nemzetbiztonsági kockázatokat jelentő harmadik országbeli bevándorlókat beengednék.

Egészen 2010-ig kellett várni, hogy ez a méltatlan helyzet megszűnhessen. 2011. január 1-étől sikerült megnyitni a lehetőséget a határon túliak számára a magyar állampolgárság felvételére.

Ifj. Lomnici felidézte, hogy egy 99 éves néni harmadszor vette fel a magyar állampolgárságot, mikor végre megnyílt erre a lehetőség, hiszen először Trianonban veszítette el az állampolgárságát, majd 1940-ben visszakapta, de ’44-ben újra elveszítette és 2010 után harmadszor szerezhette meg.

Gyurcsányék ma is a határon túli magyarokkal szemben politizálnak és szövetségeseik is ezt a doktrínát vallják. A szakérő szerint nemzetárulás az, amit a baloldal művel és a jogi-politikai küzdelem mellett egy lelki küzdelmet is kell folytatni ellenük.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – idézte Wass Albertet az alkotmányjogász.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »