Ifj. Lomnici: Nincs hová hátrálniuk az osztrákoknak

Ifj. Lomnici: Nincs hová hátrálniuk az osztrákoknak

Bevándorlási limit, határellenőrzés, a juttatások csökkentése – egyre keményebb szigorításokat jelent be Ausztria bevándorlásügyben. Emellett az új osztrák kormány már többször is kijelentette: nem fogadja el az uniós kvótát.

Az osztrák kormány új terveket jelentett be hétfőn, amelyek szerint csökkenti a szociális alapjuttatásokat azon külföldiek – köztük menekültek – számára, akik nem tudnak jól németül, és a nagycsaládosok alapjuttatásait is megnyirbálja.

Hatékony és előremutató lehet, ha elfogadja a csomagot a törvényhozás – vélekedett ifj. Lomnici Zoltán az M1 Ma reggel című műsorában. Az alkotmányjogász hozzátette, a csomag elsődleges lényege, hogy a mostani 863 eurós juttatást csökkentik, több szempont alapján: körülbelül háromszáz euróval kevesebbet kapnak majd azok, akik nem teljesítenek bizonyos előfeltételeket, mindenekelőtt nem tudnak középfokon németül, vagy haladó szinten nem beszélnek angolul.

Továbbá rögzítik azt is, hogy aki dolgozik, az kapja meg a teljes keretet, azonban aki semmilyen szinten nem kíván részt venni a munka világában, az 300 euróval kevesebb támogatást kaphat. Ennek lényege, hogy ösztönözzék a bevándorlókat. Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta, az osztrák kancellár a hétfői sajtótájékoztatón kijelentette: veszélybe került az eddigi jóléti rendszer, 2015 nem ismétlődhet meg újra. „Nincs hová hátrálni az osztrákoknak” – jelentette ki az alkotmányjogász.

Arról is beszélt, nagyon fontos, hogy a soros elnökséget betöltő Ausztria már kijelentette, hogy a Frontex egy embercsempész hálózat és az uniós szerv képtelen megvédeni a külső határokat. Hozzátette, egyértelműen bevándorlásellenes erő kezd kibontakozni Ausztriában.

„Amikor a szárnyait bontogatta az új kormány, még talán nem látszott, hogy ennyire kemény intézkedések lesznek, de ma már – 2018. májusának végén – kijelenthetjük, hogy erről van szó Ausztriában” – szögezte le ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma Reggel című műsorában.

forrás: M1 / Ma Reggel / hirado.hu

The post Ifj. Lomnici: Nincs hová hátrálniuk az osztrákoknak appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »