Idén már szeptemberben beköszöntött…

Ebben az idényben csúcsot döntve szeptember 14-én láttam első alkalommal feldíszített karácsonyfát, sőt, egyszerre többet is egy bútoráruházban, ahova a harmincfokos kánikula elől strandpapucsban, rövidnadrágban és rövid ujjú pólóban menekültünk be, gondolván, hogy ott biztos lesz klímaberendezés! Az is volt, meg kis csilingelő harangocskák, hótündérek, apró havas házak, színes gömbök és egyéb karácsonyi hangulatot idéző csecse-becsék a hóval lepett karácsonyfákon.

 

Az emeleten azért picit „megcsúsztak” időben meg a műhavon, mert a nagyszakállú Mikulás szánkóját még csak akkor rakták össze az ügyes kezek. Azóta szerintem már ott pompázik a fürdőszoba- és konyhabútorok között az is. Rögtön elillant a hőségérzet, sőt a strandpapucsban kimondottan szégyelltem magam az előrehozott, korai télben.

 

Polcokon olvadozó csoki Mikulások

 

De a dolog itt még nem ért véget! Ha most lennék kézen lógó, üzletekben anyám szoknyáját cibáló kisgyerek, megvolna a véleményem a Mikulásokról meg a nyuszikról is! Mert ezek csoki-változatai is minden évben egyre korábban bukkannak fel a bevásárlóközpontok polcain. Ha nem lennének légkondicionáltak ezek az üzletek, bizony előfordulna, hogy a szeptemberi nyári Mikulás a 30 fokban leolvadna a polcokról, fűtés hiányában pedig a januári Tapsifüles megfagyna ugyanazokon a polcokon. Mert egyre sietősebb ezeknek a gyerekámító csokifiguráknak is!

 

Hova ez a rohanás?

 

Talán félnek az üzletek, hogy nem jutnak el portékáik időben a gyerekekhez, vagy pont az övék marad le a nagy versenyben. De az is lehet, hogy a legtöbb Csokimiki egyszerűen egyre hiúbb, és egyre hosszabb ideig szereti magát mutogatni a polcokon. Anyu, mikor jön már a Mikulás? – kiált fel önfeledten szintén a meleg elől a klímás áruházba menekülő, szandálos kisgyerek, meglátva a havas szakállú Mikulás csokifigura-osztagot a polcok kínálatában, sőt rögtön akciósan.

 

Hát, arra még várni kell, kicsim vagy három hónapot! Jelen eseten a három hónapra hivatkozni nincs sok értelme, a kisfiú még nem tudja érzékelni, mennyi az a három hónap. A gyereklogika a várni szót nem szereti, születésekor belekódolódik a türelmetlenség. A beígért fülest se szabad ezért sokáig halasztani, megelőzve a készülődő hisztit! Pedig milyen igaza van: ha meglátja az üzletben a Mikulást, holnap már a kéményükön kússzon be, és helyezze a csomagokat a cipőbe! Ilyen a gyerekigazság, gyermeki szemszögből teljesen jogos követelés!

 

De időzavarba kergetik és elbizonytalanítják a szülőket is a korán megjelenő Mikulások. Vajon mi lesz, ha addigra elfogynak, vagy kevésbé szépek és finomak, de drágábbak lesznek csak? Biztos, ami biztos, betesznek a bevásárlókocsiba legalább hatot, hazáig remélik, nem olvadnak el. Egész biztos, hogy közülük december 6-ig legalább négyen főző csokiként végzik, süteménymázként vagy csokireszelékként, Ez sütve-főzve talán még biztonságosabb is, mint főzetlenül a kissé sápadtabb, kifakultabb, három hónapja vásárolt csoki…

 

Pedig a nagyapó azt mondta…, de minek mondta!

 

Összezavarják a polcok korai Mikulásai a gyerekek lelkivilágát is! Mert amikor beteg volt, a nagyapó azt mesélte neki az ágya szélén ülve, hogy csak az első hóhullás, az első fagyok után érdemes várakozni, kifigyelni az ablakon, és a gyermeki képzelet akkor varázsolja majd oda a szánkón érkező Nagyszakállút. Most meg már ott csücsülnek szép sorban a szeptemberi nyári melegben az áruházak polcain. Olyan sokáig tart onnan az út hazáig? Ennyire lelassultak volna a Mikulások, vagy a fogyasztói társadalom gyorsult fel ezerrel és diktálja az iramot?

 

Pár nap, és minden csilingel a képernyőinken is! Megbolydult (multi)világ!

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: Őry Péter fb-oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »