Idén is lesz bárányhús a szlovákiai üzletekben

Idén is lesz bárányhús a szlovákiai üzletekben

A mezőgazdasági tárca igyekezetének köszönhetően egy évvel ezelőtt ismét megjelent az üzletek kínálatában a szlovákiai eredetű bárányhús. Mindez a földművelési tárca vezetője, Ján Mičovský, valamint a Szlovákiai Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége képviselői intenzív tárgyalásainak az eredménye.

A háromrevucai hegyi legelőnél így egy év után ismét találkoztak ennek a szorgalmazói, hogy a fogyasztóknak bejelentsék, idén nagyobb mennyiségben találhatunk az üzletek pultjain bárányhúst. Minderről pénteken sajtótájékoztatón számolt be Ján Mičovský tárcavezető.

„Örömmel tölt el, hogy egy év után büszkén megállapíthatom, a szlovák bárányhús sikert aratott a hazai fogyasztók körében. Egy év alatt az üzletláncokon keresztül közel 8 ezer bárányt értékesítettünk, ami csaknem 200 ezer kilót jelent élősúlyban. A kereslet azonban tovább nő, ezért idén igyekszünk bővíteni a kínálatot“ – közölte Mičovský.

A szlovákiai báránytenyésztők azonban már nincsenek kizárólag a saját, helyben történő értékesítésre és a kivitelre utalva, portékájuk végre megtalálható a hazai üzletekben is, ami egyben a túlélésüket jelenti.

Hírdetés

„A közös erőfeszítés sikerre vezetett. A mi álmunk az volt, hogy az általunk tenyésztett bárányokat itthon értékesíthessük, a hazai vásárlók asztalára juttassuk. Fontos számunkra az ország egészsége. Közeleg a húsvét, s a szlovákiai lakosság asztaláról nem hiányozhat a bárányhús, ami egyben az egyik legjobb minőségű hús, fogyasztása egészséges, s ez különösen fontos a jelenlegi járványhelyzetben – mondta a Szlovákiai Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének elnöke, Igor Nemčok.

A bárányhús kiváló fehérjeforrás, egy közepes méretű bárányszelet 27,5 gramm fehérjét tartalmaz, a felnőttek részére javasolt fehérjebevitel 55 százalékát. A bárány megfelelő mennyiségű B12-vitaminban, niacinban és riboflavinban is gazdag. A B12-vitamin igen fontos a vörösvérsejt-termeléshez, az idegi funkciók működéséhez és a homocisztein-anyagcseréhez. A niacin (vagy B3-vitamin) segít a szervezetnek energiát nyerni az ételekből, és az idegrendszer működéséhez is fontos. A riboflavin vagy B2-vitamin szintén az energiafelhasználásban segít és a látásban is szerepet játszik.

A bárányhús szintén remek forrás, ha ásványi anyagokról és nyomelemekről van szó – különösen a cinkről. Egy szelet bárányhús a napi szükséges cinkbevitelünk 33 százalékát biztosítja. A cink támogatja az immunrendszert, a sebgyógyulást és fenntartja az egészséges tesztoszteronszintet. Kiváló vas- és rézforrás, 12 százalékát, illetve 7 százalékát tartalmazza a napi ajánlott bevitelnek. Vasra szükségünk van a vörösvérsejt-termeléshez, hiánya okozza a vérszegénységet, mely fáradtsággal és koncentrációhiánnyal jár. A réz nyomelem, fontos a vas anyagcseréjéhez, és részt vesz a vörösvérsejt-szintézisben.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk/napidoktor.hu)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »