Ideiglenesen elhagyta a börtönt Győrkös István

Ideiglenesen elhagyhatta a győri börtönt a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István – írta meg a Bors. Győrköst azonban csak kényszerűségből, egy egészségügyi probléma miatt szállították a fővárosi kórházba. A lap úgy tudja, hogy a Semmelweis Egyetem urológiáján műtötték meg, a kórházban pedig a büntetés-végrehajtási őrök folyamatosan felügyelet alatt tartják.

http://mno.hu/

Az állapota azonban nem súlyos, hamarosan visszakerül a zárkájába, amelyen a tizennégy évvel ezelőtt megölt Tompa Eszter gyilkosával osztozik. Győrköst egyébként kiemelt biztonsági fokozatban őrzik, ami azt jelenti, hogy a nap 24 órájában megfigyelés alatt áll, a cellájában kamerák rögzítik minden mozdulatát. 

A Bors korábban arról is beszámolt, hogy nincsenek jó kilátásai az egykori hungarista vezetőnek, aki akár életfogytiglani fegyházat is kaphat Pálvölgyi Péter nyomozó tavaly októberi meggyilkolásáért. A Központi Nyomozó Főügyészség már elvégezte a szükséges nyomozati cselekményeket a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében, az iratokat a múlt héten ismertették a gyanúsítottal. Az ügy ezzel vádelőkészítő szakaszba lép. Bár Győrkös védője folyamatosan azzal érvel, hogy álláspontja szerint baráti tűz végezhetett a Nemzeti Nyomozó Iroda őrnagyával, a gyilkos golyón nem is találhatók DNS-nyomok. 

A Győri Járásbíróságon októberben hosszabbították meg Győrkös előzetes letartóztatását, bár ügyvédei kezdeményezték a megszüntetését. Győrkös tehát december 27-ig biztosan börtönben marad.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »