Idei harmadik szlovéniai látogatására érkezett Putyin

Idei harmadik szlovéniai látogatására érkezett Putyin

Idei sorrendben harmadik szlovéniai látogatására egyórás késéssel érkezett meg ma Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök részt vesz az Északnyugat-Szlovéniában levő Vršič hágón találgató Orosz kiskápolna kiépítésének 100. évfordulójára szervezett ceremónián, valamint állami tisztségviselőkkel is tárgyal.

A Kreml közlése szerint Putyin szlovén hivatali kollégájának meghívására látogat az országba, és „a sürgősnek mondható globális és regionális problémákról” folytatnak majd eszmecserét.

Az orosz elnököt szállító gépnek 13 órakor kellett volna leszállnia Ljubljanában, de váratlan hazai kötelezettségei miatt egy órát késett.

A szlovéniai főutakon jelentős torlódások alakultak ki, ugyanis az orosz elnök látogatása miatt bevezetett szigorú biztonsági intézkedések miatt nehezebben folyik a közlekedés.

Az Orosz kiskápolna (Ruska kapelica) egy orosz ortodox kápolna, mely a Vršič hágón helyezkedik el Északnyugat-Szlovéniában. Orosz hadifoglyok építették az első világháború alatt. 1916. március 8-án egy lavina elsöpört egy fogolytábort, ahol 300 ember meghalt. A lavina által megsemmisített tábor a Vršič közepén helyezkedett el. 1916-1917 között a túlélő hadifoglyok egy kis kápolnát építettek az áldozatok emlékére. Az épület tipikus orosz konstrukció, két kis toronnyal a templomhajó oldalán. Az áldozatok sírjai veszik körül, mellette pedig egy piramis alakú emlékmű áll. Az emlékművön oroszul ez áll: Oroszország fiaiért. A kápolnát 2005-ben 90 000 eurós költséggel renoválták. Az épület háborús emlékmű és egyben szimbolikus kapcsolat is Szlovénia és Oroszország között.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »