Angol, német, és egyelőre orosz nyelvű Bibliákat osztanak a Gedeon Társaság munkatársai a nem magyarul beszélő menekülők részére. A Mátészalka Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztora, Nagy György közösségi médiában közzétett élménybeszámolóját idézzük.
„Már az elején világossá vált: a hozzánk érkező, háború elől menekülő embereknek nem csupán ételre, italra, meleg ruhákra van szükségük, hanem lelki táplálékra is. Azonban hogyan lehetne bárkinek is úgy lelki segítséget nyújtani, hogy nem ismerem életét, múltját, hitét, de még nyelvét sem, amit használ?
A Gedeon Társaság helyi tábora első szóra mozdult. Ők azok, akik évente több ezer kis kék Bibliát osztanak ki kórházakban, iskolákban, hotelekben. A magyar, a német és angol újszövetségek mellett tudtak adni 38 orosz nyelvű Bibliát is, s persze két tag is elkísért bennünket a határra, mert az nem csak úgy van, hogy bárki kioszthatja azokat. A hölgy, aki tolmácsként segített, mint kiderült, a kecskeméti református gyülekezet tagjaként jól ismerte a Bibliát, s lelkes segítőnkké lett.
Keresnem kellett a szavakat, mivel ilyen szituációval még nem találkoztam lelkészi szolgálatom alatt. Az az Ige volt a szívemben, amit meg is osztottam az előcsarnokban várakozókkal az Ézsaiás 43-ból: »Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!«
Elmondtam nekik, hogy nagyon sokan imádkozunk a békéért, hogy egykor majd visszatérhessenek szülőföldjükre. S ahogyan a halnak szüksége van az éltető vízre, nekünk, Isten népének éppen úgy a napi igeolvasásra. Kértem őket, hogy fogadjanak el tőlünk egy ajándékot: egy zsebméretű Bibliát, s keressék Istent ebben a nehéz helyzetben is. Mindeközben a Gedeon társaság tagjai kedvesen odaléptek, s felajánlották nekik az Élet könyvét.
Két jelenetet hadd osszak meg a testvérekkel: Az egyik középiskolás ukrán lány a felkínált orosz Bibliát félretolta, s azt mondta: »No. No. English.«
Mindjárt láttuk, ő már nem a régi rendszerben nőtt fel, más kulturális hatások érték, Nyugat felé tart... A mellette ülő néhány idős asszony (mintha csak a mi fejkendős, szatmári asszonyainkat látnánk) teljes nyitottságot mutattak. Egyikük intett a kezével, hogy ő nem kér. S valamit mondott ukránul.
Kíváncsi voltam, mit. A tolmács annyit mondott: »Neki van sajátja. Ott van, a bőröndben« – s arra az alig 10 literes, két kicsi görgőn guruló bőröndre mutatott mosolyogva.
Beleborzadtam. Vajon hányan tették ugyanezt, amikor becsomagolták azt a keveset, amit egy poggyászban magukkal hozhattak? Ez a néni, hogy ortodox volt-e, vagy valamelyik protestáns felekezet tagja, nem derült ki, de elhozta a saját Bibliáját! Már ezért a pillanatért megérte kimenni, s látni, ahogyan Isten munkálkodik ezekben a nehéz napokban. Ott van ezekkel az emberekkel. Vezeti, formálja és megtartja őket az örök életre... Azt kívánom, hogy a te »úti csomagodban« is ott legyen minden nap az ő beszéde!”
A Mátészalka Kertvárosi gyülekezet, ahogy a környék többi közössége is, óriási erőfeszítéseket tesz, hogy étellel, fuvarral, lakhatással segítse a menekülőket. Kárpátaljáról átmenekülő magyar reformátusok pedig őket segítik a tolmácsolásban.
