„Ibériai népszokás”: most már José Mourinho ellen is nyomoznak

„Ibériai népszokás”: most már José Mourinho ellen is nyomoznak

A spanyol ügyészség adócsalás vádjával pert indít José Mourinho, a Real Madrid volt, a Manchester United labdarúgócsapatának jelenlegi vezetőedzője ellen.

Az ügyészség keddi közleménye szerint a portugál szakember madridi időszakában, 2010 és 2013 között 3,3 millió euró (1 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába.

Közben az El Confidencial nevű internetes híroldal kedden arról számolt be, hogy Cristiano Ronaldónak július 31-én kell tanúvallomást tennie az ellene indított adócsalási ügyben.

A spanyol ügyészség múlt kedden azt közölte, hogy Ronaldo 2011 és 2014 között 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét. Ha a portugál válogatott csapatkapitányát bűnösnek találná a bíróság, legalább 15 hónapos börtönbüntetés várna rá, amelyet azonban büntetlen előélete miatt valószínűleg nem kellene letöltenie.

A közelmúltban Lionel Messi fellebbezését hasonló ügyben már elutasította a spanyol legfelsőbb bíróság: az FC Barcelona sztárjára 21 hónapos börtönbüntetést róttak ki, illetve kétmillió eurós bírság befizetésére is kötelezték. Aligha kell azonban rács mögé vonulnia, Spanyolországban ugyanis az első bűncselekmény esetében a két évnél rövidebb időtartamra szóló börtönbüntetést általában felfüggesztik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »