Húszéves a tiszántúli lelkésztovábbképző

Jó hangulat, motivált résztvevők és felkészült előadók jellemzik a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet képzéseit. Fazakas Sándor intézetvezető szerint a lelkésznek egyfajta hidat kell építenie az életkérdések és az evangélium között. Ezt a folyamatot segítik az intézet képzései.

Húsz éve alakult meg a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet. Miért volt rá szükség?

A rendszerváltást követően az egyházaink társadalmi helyzete megváltozott, kibővült a lelkipásztori munkavégzés területe is. Olyan pluszszerepeket kaptak a lelkészek, mint például köznevelési vagy szociális feladatok átvállalása, de reagálniuk kellett a gyülekezeti tagok megváltozott életformájára, életkérdéseinek, kríziseinek a sajátosságaira is. A reformátori tisztségértelmezés szerint a lelkipásztori feladat lényege, hogy bibliai, igei válaszokat adjon az emberek életkérdéseire. A lelkésznek egyfajta hidat kell felépítenie az élethelyzetek és az evangélium között. Ez magas fokú szellemi és lelki kompetenciát igényel. Ennek értelmében a lelkésztovábbképzés is a híd szerepét tölti be a tudományos teológia és a gyakorlati szolgálat között.

fazakassandor_zelenkaattila

Fazakas Sándor, a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet vezetője

Fotó: Zelenka Attila

Az intézet megalakulása előtt is tartott továbbképzéseket lelkészeinek a Tiszántúli Református Egyházkerület. Hogyan változott meg a lelkésztovábbképzés az intézményesítés után?

Három fontos szempontot tartottunk szem előtt a lelkésztovábbképzés újrastrukturálásakor. Elsősorban a lelkészek kompetenciáinak bővítését, tekintettel a lelkigondozásra, a szociális munkára, az oktatásra és a szolgálat körülményeinek a változásaira. A második szempont olyan előadók felkérése volt, akiknek a szakmai tapasztalata és teológiai látása ezt az igényt kielégíti. Harmadikként a lelkészek részvételét követhetővé és számontarthatóvá tettük. Az elmúlt két évtizedben kiderült, a lelkésztovábbképzések nem csak arra szolgálnak, hogy a résztvevők inspirációt kapjanak, új ötleteket ismerjenek meg. Egyfajta preventív lelkigondozói funkciót és közösségépítést is betöltenek a képzéseink azáltal, hogy a lelkészek néhány napra kiszakadnak a mindennapi életből, találkoznak a kollégákkal, átbeszélik és megosztják egymással tapasztalataikat, örömeiket, a kihívásokat, problémákat, amelyekhez szakmai kísérést, teológiai reflexiókat kapnak. Ez nagy hozadéka a lelkésztovábbképzésnek.

Az elmúlt húsz évben több mint hatszáz lelkipásztor vett részt az intézet képzésein, amely több mint kétezer részvételi tanúsítványt állított ki ez idő alatt.

Egy 2011-es zsinati szabályrendelet rögzíti, hogy egy lelkésznek egy hatéves képzési ciklusban kilencven kreditet kell teljesítenie. Az intézet két-három napos képzésével tizenöt-húsz kreditet szerezhetnek a lelkipásztorok évente. De értelemszerűen további képesítések megszerzése vagy a doktorképzésben való részvétel is továbbképzésnek számít és elismertethető.

IGAZSÁG ÉS ÉLET

Az 1930-as években alapított, de néhány év múlva megszűnt, Igazság és Élet című szakfolyóiratot tizenhat éve indította újra az intézet. A kiadvány igetanulmányokkal segíti az igehirdetésre készülést, segédanyagokat nyújt a gyermek- és ifjúsági munkához, a teológiai tájékozódást pedig tanulmányokkal, recenziókkal támogatja.

Hogyan motiválhatók a lelkipásztorok arra, hogy részt vegyenek egy-egy továbbképzésen?

Egyházi törvényeink szerint a lelkésznek joga és kötelezettsége is a részvétel a továbbképzésen. A Tiszántúlon a motivált részvételen van a hangsúly. A képzési kínálatot is a lelkészek visszajelzései és igénye szerint alakítjuk, attól függően, mely területen érzik szükségét a kompetenciabővítésnek, illetve annak, hogy kérdéseikre szakmai és teológiai reflexiókat kapjanak. A mi képzéseink jó hangulatát, varázsát, többletét a motivált résztvevők adják, mert aki kiválaszt egy témát és eljön, az a témáért, a kollégákért, az előadókért és ezért a képzési formáért jön, és már várja a következő képzési alkalmat.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!