Húszéves a Szövetség a Közös Célokért társulás

Húszéves a Szövetség a Közös Célokért társulás

Komáromban tartotta éves közgyűlését november 19-én a Gubík László elnök, Hideghéthy Andrea ügyvezető igazgató és Losonszky Margit gazdasági igazgató által vezetett Szövetség a Közös Célokért társulás.

Az eseményen Gubík László elnök köszöntötte a résztvevőket, aki felhívta a figyelmet arra, hogy

A szervezetben azóta huszonötre emelkedett a tagszervezetek száma, s egyre bővül a tevékenységi köre. 2002 januárja óta a Szövetség a Közös Célokért társulás legfontosabb és a Felvidéken egyedülálló adottsága, hogy Pozsonytól Királyhelmecig a dél-szlovákiai régióban kiépített, jól felszerelt tájékoztató irodahálózatot működtet.

A napirendi pontok ismertetése után Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezetője beszámolt a szervezet éves tevékenységéről.

– húzta alá.

Mint mondta, a társulás társadalmi programjának az első pillére a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat, a második pedig a mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi elfogadottságának és szerepvállalásának erősítése, az Esterházy Lujza-programon keresztül. A harmadik pillér pedig a tájékoztatás.

Az ügyvezető igazgató a társulás további feladatai közül kiemelte a szociális segítőtevékenységet, a jogsegélyszolgálatot, az Esterházy-emlékévben való részvételt, amely a havi rendszeres szentmise élő közvetítése mellett leginkább rövidfilmek készítésében nyilvánul meg, melyek Esterházy János boldoggá avatásának folyamatát segítik elő.

Kiemelte, szoros az együttműködés az Esterházy Akadémiával is. Ugyancsak felsorolta az elmúlt évben a társulás társszervezésében megvalósult feladatokat, mint a népszámlálás, vagy egyéb, a határon túli magyar fiatalokat érintő, Kárpát-medencei szinten is fontos tevékenységeket.

Hangsúlyozta, a SZAKC tevékenységi körébe tartozik a Felvidék.ma internetes konzervatív –keresztény hírportál és a Felvidéki Magyarok internetes folyóirat megjelentetése.

Hírdetés

A publikációs és kiadói tevékenység felkarolása, továbbá tanfolyamok, szemináriumok, társadalmi és kulturális események szervezése, előadói és művelődési tevékenység kifejtése, felmérések és kutatások végzése is a társulás feladatai közé tartozik.

A társulás bekapcsolódik a Családlánc építésébe is, mely hálózat a családokkal és a gyerekkel foglalkozó civil szervezeteket tömöríti. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségében pedig a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesület segíti a hálózat munkáját. Ugyanakkor folytatódik a Civil Információs Centrumok közreműködéséről a civilek szolgálatában álló tanácsadás, civil információs napok megtartása.„Legfontosabb törekvésünk, hogy a múltat a jövővel össze tudjuk kapcsolni” – zárta beszámolóját Hideghéthy Andrea.

A SZAKC tevékenységéről szóló beszámolót követően a társulás gazdálkodását Losonszky Margit, a SZAKC gazdasági igazgatója foglalta össze, aki beszámolt a 2021. évi költségvetésről. Az ellenőrző bizottság beszámolójának jegyzőkönyvét Balog Gábor ismertette. A beszámolókat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

A következő napirendi pont értelmében a SZAKC társuláshoz felvételt nyert két új tagszervezet: a Gömöri Ifjúsági Csoport – GICS (közismertebb nevén Tompa Központ) és a FeMaRo (Felvidéki Magyar Romák) Polgári Társulás. A két újabb szervezettel 27 fősre bővült a SZAKC tagszervezeteinek száma.

Ezt követően Hideghéthy Andrea előterjesztése értelmében a SZAKC közgyűlése elfogadta, hogy a Pogány Erzsébetről elnevezett díjat nemcsak egyszeri alkalommal, de ezentúl minden évben Erzsébet-napkor, azaz november 19-én vagy az azt követő pénteki napon ünnepélyes és nyilvános keretek között adják át.

A Pogány Erzsébet-díj, amelyet a SZAKC korábbi, Martoson tartott tanácsülésén meghatározottak szerint a Pogány Erzsébet-díjat adományozó Kuratórium összetétele a család mindenkori képviselője mellett az alábbi jogi személyek: a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség, az MKP platform, illetve a SZAKC.

A Pogány Erzsébet emlékére alapított díj emlékplakettjét Kutak Adrienn keramikusművész készítette, melyen szerepel Pogány Erzsébet arcképe és rá jellemző mondat: „… Együtt a közösségünkért!” A kuratórium javaslata alapján a díjazott emlékérmet, valamint az adományozást igazoló oklevelet kap.

„Háttéremberek kitüntetése ez, mint ahogy Pogány Erzsébet is mindig háttérembernek nevezte magát” – hangzott el a közgyűlésen.

A közgyűlést követően a Szövetség a Közös Célokért társulás küldöttei és munkatársai részére tartott, a társulás 20. jubileumi évforduló alkalmából szervezett ünnepségére, majd a Pogány Erzsébet-díj átadására kerül sor a komáromi Tiszti pavilonban még a mai nap folyamán.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »