Húsz év fegyházra ítélték a kecskeméti péket, aki meggyilkolt egy prostituáltat

Húsz év fegyházra ítélték a kecskeméti péket, aki meggyilkolt egy prostituáltat

Húsz év fegyházra ítélték a kecskeméti péket, aki meggyilkolt egy prostituáltat

Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt húsz év fegyházbüntetésre ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy férfit, aki megölt egy prostituáltat.

A vádlott élettársával és annak gyermekével – 2015 júliusától – Kecskeméten élt, albérletben. A férfi pékként két helyen is dolgozott, de játékszenvedélyéből is keletkező anyagi gondjait nem tudta megoldani, ezért kölcsönöket kért.

Fizetési kötelezettségei és pénztelensége miatt elhatározta, hogy az interneten kiválaszt egy prostituáltat, a szolgáltatás ürügyén felkeresi, majd erőszakkal szerez tőle pénzt.

A sértettet – aki 2012 nyarától bérelt egy lakást Kecskeméten – 2016. június 14-én kereste fel, miután előzőleg telefonon időpontot egyeztettek. A szexuális aktus után a vádlott közölte, hogy nem tud fizetni, és a táskájából elővett késsel fenyegetni kezdte a nőt, hogy inkább ő adjon neki pénzt.

A vita során a férfi befogta a nő száját, hogy ne kiabáljon, aki erre megharapta. A vádlott dühében többször nyakon szúrta, majd amikor a sértett a földre került, tovább bántalmazta. 

A nő belehalt sérüléseibe. Holttestére este a bérbeadó talált rá. 

A bíróság a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ugyanakkor azt nem állapította meg, hogy előre megtervezte volna a sértett megölését.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »