Húsvétkor nem ropognak a fegyverek

Megerősítették a fegyverszünetet a vasárnap esedékes ortodox húsvét idejére az Oroszország, Ukrajna és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötő csoport tagjai.

Az oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők között dúló kelet-ukrajnai harcokat helyi idő szerint szombaton nulla órától be kell szüntetni – közölte Martin Sajdik, az EBESZ képviselője a kontaktcsoport pénteki ülése után. Az osztrák diplomata tájékoztatása szerint a fegyvernyugvás legalább május 9-ig, a Szovjetuniónak a náci Németország felett aratott diadalát ünneplő győzelem napjáig érvényben marad.

Az ukrán konfliktus rendezését célzó kontaktcsoport tagjai hónapok óta a 2015 februárjában megkötött minszki egyezmény átültetésén dolgoznak, egyelőre eredménytelenül. Habár a megállapodás értelmében tavaly szeptemberben életbe lépett a tűzszünet, a konfliktus továbbra sem hagyott alább. Sőt, előző nap Taye-Brook Zerihoun, az ENSZ főtitkár-helyettese úgy vélte, az utóbbi hetekben a fegyveres konfliktus a 2014 augusztusa óta nem tapasztalt hevességgel lángolt fel.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter és az EBESZ jelenlegi elnöke arra szólította fel a feleket, hogy szigorúan tartsák be a pénteki megállapodást. „Egyik oldalnak sem szabadna eljátszania a kínálkozó esélyét annak, hogy megakadályozzák az erőszak féktelen elharapódzását, valamint azt, hogy a helyzet ismét kikerüljön az ellenőrzés alól és még több embernek kelljen meghalnia” – jegyezte meg.

Az ENSZ adatai szerint az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok között dúló kelet-ukrajnai konfliktus 2014 áprilisi kirobbanása óta 9333 halálos áldozatot szedett és 21 396 sebesülttel járt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »