Húsvét III. vasárnapja Varga Róbert vágfarkasdi plébánossal a Körképen

Húsvét III. vasárnapja Varga Róbert vágfarkasdi plébánossal a Körképen

Nyitókép: heraldmalaysia.com

Húsvét III. vasárnapja

Húsvét vasárnapjai buzdítanak bennünket hitünk mélyebb megélésére. Egyházunknak fontos, hogy gyermekei tudatosítsák, mit jelent a Feltámadtban való hit.

Jézus megjelent a tanítványoknak. Meghozta a békét és megerősítette hitüket, hogy ne féljenek. Megnyitja szemüket, hogy megértsék az Írás szavait a haláláról és feltámadásáról. Felhívja figyelmüket ” Tanúim vagytok”.

Az első olvasmányban Péter apostoltól halljuk a Jeruzsálemieknek írja „Az élet fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta őt halálából, és ennek mi tanúi vagyunk.” Ezzel megadja mi a feladatuk tegyenek tanúságot szóval és tettel arról, mit láttak. Ez a tanúságtétel erősíti meg hitükben, hogy életüket is feláldozzák Krisztusért.

Nekünk is feladatunk a Feltámadott Krisztusról való tanúságtétel.  A II. vatikáni zsinat Egyházról szóló fejezete Lumen Gentium  „Minden laikus feladata a világ előtt tanúság tétel a feltámadásról és Jézus életéről”.  Ma sokat hallunk a felelőségről minden napjainkban.

Hírdetés

Elsősorban a családban, majd a környezetünkben tegyünk tanúságot. A családban a gyermekek vallási nevelésénél. Most, hogy újra megnyitnak a templomok, fogd kézen gyermeked és menjetek együtt templomba vasárnap. Közösen készüljetek az elsőáldozásra, bérmálkozásra. Nem a legjobb példa, mikor a szülő úgy biztatja gyermekét a templomba járásra, hogy csak addig bírd ki még meg lesz az ünnepség.

A keresztények nem várhatnak csupán a papok kezdeményezésére és vagy elfogadni, vagy kritizálni. Minden plébánián van feladat mindenki számára. A gyerekkel, hittanosokkal való foglalkozáskor, a templom, plébánia épület körül.

Ehhez Isten igéjéből és a lelki táplálékból naponta nyerhetünk erőt.  A szentmisékben az igeliturgiában és az áldozáskor is megerősödést kapunk. Tanít, megerősít bennünket, tegyünk tanúságot feltámadásáról.

Ha Jézus Krisztus nem támadt föl, mit sem ér a mi hitünk.

Varga Róbert

plébános


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »