Hűs mély

Hűs mély

A pacal után a pisztráng jön, amint azt két héttel ezelőtt megígértem. Az a kényszerképzetem támadt ugyanis, hogy a pisztráng, ez a csodálatos nemes hal kitörési pont lehet akár, a rögös magyar út színpompás leágazása, anyagi és egészségügyi szempontból egyaránt.

Segíthetne például a gyalázatos halfogyasztási mutatónkon, amely kizárólag karácsonykor billen egy kicsit a helyes irányba, és munkahelyeket teremthetne olyannyira, hogy a kormány akár stratégiai megállapodást is köthetne az állattal mondjuk adókedvezmények formájában anélkül, hogy átúszna a pénz a határon. Ha meg mégis átúszna, hát nemzetpolitikai és -egyesítési szempontból jó helyre kerülhetne, ugyanis menőbb az Erdélyben jelentős hagyományokra visszatekintő pisztrángozást támogatni, mint holmi szeméttelepekkel bajmolódni.

http://mno.hu/

Mindez onnan jutott eszembe, hogy ha a Balaton mellől Miskolcra vezet a jó sorsom, nem mulasztom el felkeresni a lillafüredi pisztrángtelepet, és ugyanerre biztatok mindenkit. Merthogy sok hal terem-e még az nagy Balatonban, nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, tekintve, hogy a horgászlobbi ütközetet nyert a halászokkal szemben, minek következtében a balatoni hal nagyjából eltűnt a helyi vendéglőkből, arra meg ugye mégiscsak bajos rávenni minden magyart, hogy húzzon el lógatni, ha megkívánna egy keszeget. Amennyiben pedig mégis rákerülne az étlapra, szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy kénköves hazugsággal állunk szemben (akár a híres süllőfesztiválon, ahol a hal- és borsznobok vagyonokat fizetnek ki az ukrán jószágért), vagy valaki a rokonságból a letöltendőt is kockáztatja a rabsickodásért cserébe. Ki is hal hamarosan ez a hajdan virágzó, szép szakma.

Na de vissza a Bükkbe! Rövid, kellemes túraautózás Miskolcról, és máris előttünk a festői környezet. Ahol is az alábbi történettel szembesülünk. A lillafüredi pisztrángtelepet a Magyar Királyi Kincstári Erdőgazdaság építette 1932-ben a Bükk-hegység szívében, a Hámori-tótól négy kilométerre, a Garadna-völgyben. A gazdaság tizennyolc medencével, 0,3 hektáron üzemel, tavait kristálytiszta hegyi forrásvíz táplálja. A telep teljes vertikummal működik, a szaporítástól az úgynevezett áruhal-kibocsátásig. Sebes pisztrángot és szivárványos pisztrángot szaporítanak, évente félmillió ikrát keltetve. A sebes pisztrángot már csak itt szaporítják nagyobb tételben, és innen jut el az ország szinte minden hegyvidéki patakjába, horgászvizébe. A szivárványos pisztráng eredeti törzsét és a Kamloops változatát is tenyésztik. Az ivadékok hideg vizű tározókba vagy mély, tiszta sóderbányatavakba kerülnek telepítésre. Az étkezési pisztrángot a gazdaság kis tételben, kiváló minőségben, hagyományos technológiával, természetes takarmányon neveli. A vevők nagy része évtizedek óta törzsvendég a telepen, ahol mindig friss halat kap. Ugyanitt a termelés mellett kutatásokkal (takarmányozási, genetikai), valamint vizek halfaunisztikai, ökológiai felmérésével és szaktanácsadással is foglalkoznak. Nos, ezt a tudást kellene kamatoztatni, ahol csak lehet, nagy erőkkel. Meg azt, ami a helyszíni vendéglátással történik. A hely tömegeket vonz, a sor a kisvasútig áll, ám a pompás logisztikának köszönhetően gyorsan apad. A sült és a füstölt hal ízvilága újabb elemzés után kiált, semmi fakszni, újraértelmezés (elrontás), a halnak halíze van, nem is akármilyen, a világ meg kereknek tűnik asztal mellett, padokon. És akkor még ott van a Gyuri, mert egy rendes helynek gazdája kell hogy legyen. Esetünkben a halbiológiától a gasztronómiáig ívelően. Így aztán ettől az erdei halsütőtől eldobná az agyát bármelyik titokzatos, csillagos megfigyelő.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »