Huncutka és a húsvét

Huncutka és a húsvét

Sziasztok! Hát elérkezett a húsvét, vártátok? Én már nagyon készülök ám rá!

Épp a napokban jutott az eszembe, hogy azon szoktam ilyenkor mérgelődni, hogy sok osztálytársam elutazik a családjával, én nem mennek locsolni, meg nem is fogadnak locsolókat. Hát idén sem lesz nagy locsolkodás, a koronavírus miatt, viszont most a legtöbbeknek otthon kell maradniuk. Én annak azért örülök, hogy ha más nem is, Kópé meg az apukám meg fog locsolni, így biztosan nem hervadok el. A húsvéti tojás készítése sem marad el, hiszen az kell a locsolóknak. Igaz, most sokkal kevesebbet fogok festeni. Arra gondoltam, ebben az évben valami igazán új dolgot próbálok ki, hiszen most van rá időm. Van esetleg valamilyen ötletetek?

Ti mit terveztek húsvétra? Írjátok meg nekem, vagy rajzoljátok le, de ne feledjétek: most egy darabig csak az elektronikus postát tudom megnézni!

Legyetek jók!

Huncutka

Hírdetés

 

Kedves Huncutka!

Iskolánkban az anyanyelv világnapja alkalmából meseíró napot tartottunk. Született néhány kedves, szórakoztató mese. Ezekből szeretnék elküldeni Neked egyet, mégpedig iskolánk egyik legügyesebb diákjától, Lakatos Adrián 4. osztályos tanulótól. Fogadd szeretettel, remélem, tetszik.

Kusnyír Eleonóra nevelőnő, MTNYA, Mátyóc-Vajkóc

 

A kis Fidzsi

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kölyökkutya, Fidzsi. Egy barátja sem volt. De volt egy ellensége, Luki, a gazdasági udvar süvölvény kecskéje. Luki gyakran csúfolta Fidzsit. Egy nap a kölyökkutya kiment játszani az udvarra. Meghallotta, hogy minden háziállat arról mesél, milyen hasznosak és híresek voltak az őseik. Közben Luki észrevette Fidzsit.

– Nézzétek, itt van a haszontalan szőrpamacs! – kiáltott rá. Mindig így nevezte a kiskutyát. A többiek kinevették. Fidzsi beszaladt az anyukájához.

– Mama, mi, a kutyák semmire se vagyunk jók! – kiáltotta dühösen.

– Dehogy, kincsem! Válaszolta a kutyamama. – Gyere ide, elmesélek neked egy történetet:

Réges-régen az emberek a hegyekben vándoroltak. Véletlenül ott hagytak egy kiskutyát. Arra járt a hegyalján lakó Marci. Az öt év körüli gyermek észrevette a kétségbeesetten vonyító kölyköt. Nagyon megörült neki. Hazavitte. Megkérdezte az apukájától, hogy megtarthatják-e.

– Kisfiam, ha megígéred, hogy becsületesen fogsz vele törődni, akkor befogadhatjuk.

– Igen, édesapám, gondoskodó gazdája leszek – válaszolta Marci. Telt-múlt az idő. Mindketten, kutya és gazdája sokat nőttek. Marci már 13 éves volt. Ekkor húga született, a neve Lili lett. A kislány hét hónapos volt, amikor egy este a kályhából kiesett egy parázs. Lángra lobbant. Tűz keletkezett.

– Mi ez a füst? – ébredt fel Marci. Gyorsan felkeltette a szüleit. Ekkor Marcinak eszébe jutott, hogy Lili még benn van az égő házban. Az anyja kétségbeesetten visította:

– A kislányom, a kislányom!

Ekkor a kutya hangos ugatással befutott az égő házba. Nemsokára óvatosan a szájában tartva megjelent a kisleánnyal. Mindenki nagyon örült, hol a Lilikét, hol a kutyát ölelgették. A család háza porig égett, így el kellett hagyniuk a falut. Találtak egy kis falut, ahol menedékre, új otthonra leltek.

– Látod, Fidzsi, a kutyák is hasznosak, mert ők az ember legjobb barátai és segítői.

Fidzsi később elmesélte az udvaron az anyukájától hallott történetet a hős kutyáról. Ettől fogva senki sem csúfolta.

Ennyi volt, mese volt.

Lakatos Adrián

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »