Hrutka János: engem ugyan sosem zavart a pirózás

Hrutka János: engem ugyan sosem zavart a pirózás

Hogyan lesz távfutó egy válogatott focistából? Tényleg akkora gáz, hogy az Eb után nem csaptak le a nagy külföldi klubok a magyar játékosokra? Valóban a futballisták érdekében kell tiltani a pirót? Kijutunk a vb-re? Hrutka Jánossal a tállyai Kerekdomb Fesztiválon futottunk össze, s, ha már így alakult, beszélgettünk egy kicsit egy pohár jó hegyaljai furmint mellett.

 – Hogyan kerülsz ide Tállyára?

 – Ezegy többirányú történet része, hiszen egyik oldalról Márton-Kovács Krisztát már nagyon régóta ismerem, mint a Kerekdomb Fesztivál egyik főszervezőjét, másik oldalról többen is tudják, hogy van egy ügynökségünk, amely a labdarúgásban kifejtett tevékenység mellett nagyon sok rendezvényt is szervez. Ez a kettő valahol találkozott is, amikor Kriszta a nyár elején keresett olyan partnert, barátot, aki a helyi futórendezvényeket megszervezné. Akkor még csak arról volt szó, hogy a Mád-Tállya távot, egy hét kilométeres futóversenyt szervezünk, de nyilván az ember próbál mindig egy picit nagyobbat álmodni. Egy ilyen rövid távra komolyabb futókat nehéz elcsábítani, ezért is tanácsoltam neki, hogy vágjuk kicsit nagyobb fába a fejszénket, szervezzünk egy félmaratont. Próbáljunk megy egy olyan eseményt életre kelteni, ami hosszabb távon is tud működni, és hosszú-hosszú évekre alapot adhat arra, hogy itt Tokajban legyen egy neves futóverseny.

 – Neked hogy jött a futás a foci után?

Ez is többirányú. Egyrészről érdekes, hogy

a foci soha nem hiányzott a visszavonulásom után,

 mindig volt mit csinálnom, rengeteg érdekes dologba fogtam azóta is. Emellett volt nagyon sok apró sérülésem. Ha valahol focizok, játszom, esetleg gálamérkőzésen fellépek, akkor az a mai napig nagyon meg tudja viselni a térdemet, hosszú időt igénybe vesz a kezelés, de a futásnál nincs ilyen probléma. A másik oldal pedig, nyilván eljön az a kor, amikor az ember feszegeti a saját határait, mit bír, és ki tud próbálni olyan dolgokat, amire a pályafutása alatt nem volt lehetősége. Nekem annak idején nagyon sok minden tiltott volt, a futásban viszont megtalálom az örömöm.

 – Tiltott volt a futás számotokra?

 – Alapjaiban minden egyéb sporteseményen való fellépés tiltott volt, de eleve voltunk terhelve, így erre nem is nagyon volt lehetőségünk.

 

– Az elmúlt időszak legnagyobb futballszenzációja volt az Eb-kijutás, Te hogy élted meg ezeket a napokat?

 – Természetesen nagyon örültem, hogy kijutottunk, ez a torna megmutatta, hogy mennyire szeretik az emberek Magyarországon a labdarúgást. Ez az apró siker rávilágított, hogy mennyi embert képes megmozdítani a foci. Sokan erre mondták, hogy

ennyi embert két dolog tud utcára szólítani, a forradalom és a labdarúgás.

Nagyon jó volt látni ezt a sok boldog embert. Ugyanakkor annak már kevésbé örültem, hogy egyből utána sorra kiestek a klubcsapataink a nemzetközi kupákból. Ez sajnos megint helyére rakta a magyar labdarúgást.

 – Az a kisördög nem volt benned, hogy „miért nem akkor jutottunk ki, amikor én voltam válogatott?”

 – Nem, mert mások voltak a lehetőségeink, mások voltak a feltételek. Magyarázkodásnak is tűnhet, de ha akkor ennyi csapat játszott volna az Eb-n, akkor nagy valószínűséggel mi is kijuthattunk volna jó párszor. Ez akkor még nem így volt, de nincs is ezzel semmi probléma. De az is igaz, hogy, ha reálisan közelítem meg a dolgokat, akkor látni kell, hogy annak akkor nem volt meg a valódi esélye, hogy egy portugál, vagy román csapat ellenében továbbjussunk.

 

– Némi csalódást keltett az Eb után, hogy a magyar csapat tagjaira nem csaptak le a nagy nevű klubok. Mint futballmenezsdeléssel is foglalkozó szakember, mit gondolsz, miért van ez? Reális, vagy irreális elképzelés volt, hogy majd mennek a játékosaink a nagy nyugati csapatokba?

 – Ezt csak nálunk élték meg hatalmas sikernek. Persze nyilvánvaló módon külföldön is meglepetésnek tartották a magyar csapat továbbjutását, jó játékát, de ettől függetlenül a realitás az, hogy

egyénileg nem volt olyan kiemelkedő teljesítmény, ami miatt bárkire lecsaptak volna a legnagyobb klubok.

A válogatott csapatként működött kiválóan. Olyanok tudtak jól elhelyezkedni, akik már korábban is rendelkeztek komoly ajánlattal, mint például Nagy Ádám, de szerintem ő az Eb nélkül is klubot is tudott volna váltani.

 – Akadt mostanában azért negatív futballszenzáció is: hogy milyen kevesen vannak a meccseken. Amikor Te voltál aktív focista, egy-egy derbinek irgalmatlan ereje volt, tömegeket mozgatott meg. Szerinted ez most miért nincs így?

 – Ez teljesen egyértelmű szerintem: a futballvezetések és a szurkolók között van egy kimondott ellentét, és ha ezt nem terelik megfelelő mederbe, akkor még sokáig így is lesz. A válogatott mérkőzéseire sokan járnak, de nyilván nagyon szomorú, hogy már egy derbire sem. Az is szerepet játszik ebben, hogy a mi időnkben sokan át tudták érezni egy Újpest-Fradi jelentőségét, hogy miről is szól egy ilyen rangadó. Sokkal több volt az olyan játékos, aki mondjuk a Fradiban, vagy az Újpestben nevelkedett. Ebben a légkörben

már gyerekkoruktól kezdődően magukba szívták ezt a szellemiséget, tudták mit jelent ez a csapatnak, mit jelent a szurkolóknak. Emiatt a szurkolók és játékosok közötti kapcsolat is jóval szorosabb volt, sokkal több érzelem volt benne, mint manapság.

Nagyon szomorú, hogy ma ez már máshogy van. Emlékszem, amikor az első meccsemen pályára léptem a Megyeri úton, 30 ezer ember előtt játszhattam. Felejthetetlen élmény volt.

 – A klubvezetések és az MLSZ azt szokta mondani, hogy a pírózást például azért kell tiltani, mert az megzavarja a játékot. De amikor te játszottál, ezek mindennapos dolgok voltak. Te úgy érezted, hogy téged ez ellehetetlenít a pályán?

 – Dehogyis.

Engem a ugyan pírózás, meg a szurkolás soha nem zavart a játékban.

 Elindult külföldről egy bizonyos irány, amit még nyugaton sem vesznek mindenhol komolyan, a magyar futballvezetés viszont igen. Ugyanakkor látjuk most a Legia bajnoki szereplését, ahol az egész stadion “lángolt”. Ez Lengyelországban ugye teljesen megengedett, Magyarországon ezt a mentalitást igyekeznek kiölni a lelátókról. A jelen állás szerint ez sikerült, egy fordulóban összesen ha tízezren mennek ki a meccsekre, ami már a nevetséges kategória.

 

 – Vona Gábor az ATV egyik műsorában elmondta, hogy a melegítőt, ami rajta volt, tőled kapta. Házza is tette szabadkozva, hogy reméli, Jánosnak nem lesz ebből semmi baja. Kaptál ezzel kapcsolatban negatív visszajelzést?

 – Most mindenki kihegyezi arra, hogy ez egy ajándék volt. Valójában annyi történt, hogy Vona Gábor meghívott engem egy fogadóórára, amit rendszeresen szokott tartani. A téma részben a szurkolók helyzete volt, így úgy éreztem, hogy politikai nézetektől függetlenül erre el kell mennem. És úgy gondoltam, ha már elmegyek, illik vinni valami apróságot, így adtam neki ezt a melegítőt. De megválaszolva a kérdést, nem volt semmilyen negatív visszhang. Szerintem,

ha ma Magyarországon nem beszélgethetünk akárkivel, akármelyik oldalhoz is tartozik, az nagyon szomorú dolog.

De egyébként már megtanultam a pályafutásom során, hogy nem tud az ember olyasmit csinálni, ami mindenkinek tetszik.

 – Minden magyar szurkoló nagy várakozással tekint a Svájc elleni vb-selejtező meccsre. Te milyen eredményt vársz?

 – A realitás nem mellettünk szól továbbra sem, a csoportban vannak nálunk jóval erősebb csapatok, hatalmas bravúr kell ahhoz, kijussunk. Láthatjuk, hogy még nincs is kész teljesen ez a formálódó válogatott. Az Eb-n szereplő csapatban nagyon sok idős játékos volt, ők szépen lassan ott is hagyják a válogatottat, a fiatalok pedig még nem tudnak nemzetközi szinten is folyamatosan jó játékot nyújtani.

Én nagyon örülnék egy döntetlennek is.

Ha nem kapunk ki – bármilyen eredmény is születik – az már meglepetés a számomra.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »