Hozzád, eléd jöttünk…(In Memoriam Vaszi Jánoska)

Hozzád, eléd jöttünk…(In Memoriam Vaszi Jánoska)

Megkésett tiszteletadás a kommunista önkényuralmi rendszer mártírjainak, haminckét éves tartozás törlesztése a város és lakói részéről, bocsánatkérés és egyben főhajtás az ártatlan áldozatok előtt, örök mementó, hogy ne engedjük többé megtörténni mindazt, amit azon sötét korszak ránk hozott – egyebek mellett ezek az üzenetek hangzottak el szombaton délelőtt a 38 évvel ezelőtt pokolgép miatt mindössze 11 évesen életét vesztő Vaszi Jánoska emlékére felállított szoborkompozíció avatóján. Az elpusztuló, szirmait elhullató virág szimbólumára épülő, az 1984. június 5-én bekövetkezett merénylet helyszíne – a Mihai Viteazul szoborcsoport – közelében felállított emlékmű Sárpátki Zoltán, csíkszeredai szobrászművész alkotása, leleplezését a város lakói szép számban tisztelték meg jelenlétükkel.

A tulajdonképpeni avatót megelőzően Puskás Attila, az emlékműállítás egyik kezdeményezője, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének képviselője – aki Vaszi Jánoska szülei megkeresése nyomán éveken keresztül foglalkozott néhai Simó Erzsébettel, lapunk egykori munkatársával közösen az üggyel – a sajtó képviselőivel, valamint pár érdeklődővel, érintettel a Bod Péter Megyei Könyvtárban ismertette a legfőbb történéseket (melyek java részének ő maga is aktív szereplője volt). Emellett a rendszerváltást utáni kutatásaikról, az igazság kiderítését célzó próbálkozásaikról is szólt. A beszélgetés során a robbantás máig tisztázatlan egyes részletei kerültek szóba, amint az azt követő, az állambiztonsági szervek – egész pontosan a Securitate – által végzett vizsgálat több furcsasága, gyanús elemei is előkerültek. A 38 évvel ezelőtti események megidézése mellett dióhéjban arról is sikerült szót ejteni, hogy miként jutott el oda az ügy, hogy 15 év után a vádhatóságok elévültnek nyilvánították, így megszűnt minden jogi lehetőség, hogy a bombát elhelyező(k), Vaszi Jánoska gyilkosa(i) kilétére fény derüljön, felelősségrevonásukról nem is beszélve. Puskás Attila egyebek mellett felidézte, hogy a látszólag a robbantás a Mihai Viteazul szoborcsoport ellen irányult, és annak felavatása után alig két évvel történt. Az akkori hatóságok terrorcselekményként, magyar provokációként könyveltek el, míg a magyar közösség a Securitate provokációjának tekintette. A vizsgálatot illetően kitért arra, hogy rengeteg kihallgatás zajlott, és majd mindenkire kiterjedt, akikről úgy gondolták a rendszer kritikusai, bírálói, ellenzői. Puskás Attila továbbá felidézte, hogy számára is meglepő módon rövid idő alatt a bukaresti állambiztonsági szervek vették át a vizsgálatot, és ő is több furcsaságot tapasztalt a kihallgatások során. Emlékeztetett továbbá, hogy az eset után a megye intézményeinek magyar vezetőit rövid idő után leváltották. A robbantás utóéletét illetően Puskás Attila elmondta, hogy Vaszi Jánoska sepsibükszádi szülei a rendszerváltást követően igyekeztek kideríteni, hogy mi történt, de eredménytelenül. Ezt követően keresték meg a volt politikai elítéltek megyei szervezetét, és ő mint alelnök kapta a megbízást, hogy derítse fel a történéseket. Noha több hatósággal is felvette a kapcsolatot, több dokumentum birtokába került, de ő sem járt teljes sikerrel. A szülők halálukig nem tudták meg, hogy Jánoska miért vesztette életét, illetve ki volt a gyilkosa.

Megkésett bocsánatkérés

A sepsibükszádi vörös andezitból és fekete bazaltos andezitból készült – utalásként Vaszi Jánoska szüleinek származására – emlékmű leplezését megelőzően elsőként Csernátoni Júlia tolmácsolta Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány nevében az emlékmű egyik kezdeményezője történeti összefoglalóját (melyet lapunk pénteki számában olvashattak). Ezt követően Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester szólt az emlékezőkhöz. Az elöljáró az egykori ifjú áldozathoz idézte szavait, hiszen mint mondta: érte vannak itt, hozzá, elé jöttek. Antal Árpád röviden összefoglalta mindazt, mi Vaszi Jánoskának – aki ha élne egy hónap múlva töltené be 50-ik életévét – nem adatott meg, hogy láthassa megtapasztalhassa: az egykori önkényuralmi rendszer által beárnyékolt gyerekkort, majd az 1989 decemberében feléledő reményt, illetve az azóta eltelt több mint három évtizedet. „Harminc év kellett, és harminc év sem volt elég, hogy a te gyilkosodat megtalálják. (…) Valakik nem akarták, hogy kiderüljön. Valakik titokban akarták tartani akkor és azóta is, nem akarták és nem akarják, hogy megtudjuk, hogy mi történt akkor, amikor egy 11 éves gyereknek kioltották az életét” – fogalmazott a polgármester majd bocsánatot kért a 38 év késésért, és azért, hogy most is „üres kézzel jöttek”. Zárásként Antal Árpád kijelentette: „álljon hát itt ez az emlékmű, mint örök mementó, juttassa eszünkbe, ha felejtenénk, hogy az elnyomás minden lelket megöl, minden lelket megbetegít, ezért soha, de soha nem szabad engednünk, hogy megismétlődhessék az, amit ellenünk, közösségünk ellen a kommunisták elkövettek”. A gondolatait román nyelven is megosztó elöljáró szövege román változatának felolvasása előtt fontosnak tartotta leszögezni: furcsának tűnhet, hogy egy olyan gyermekhez fog beszélni, akik alig ismerte a román nyelvet, de az utolsó dolog, amit szeretne, hogy ez a tragédia megossza a magyar és a román közösséget. Az szeretné, ha ez az emlékmű összehozná, és ne megosztaná a sepsiszentgyörgyi közösség román és magyar tagjait.

Hírdetés

Leróni a régi tartozást

A polgármestert követően Puskás Attila szólt a megjelentekhez, a korábban a könyvtárban már elmondottakat osztva meg a megjelentekkel. Harmadikként Váry O. Péter lépett a mikrofonhoz. Vaszi Jánoskának egyfajta kötelesség volt örök emléket állítani, hiszen a gyerek halála nem csupán egy család máig tartó tragédiájává vált, hanem az egész közösség sorsát befolyásolta, emberek ezreinek életét változtatta meg. A város tehát önmagával szembeni adósságát rója le most – szögezte le. Váry O. Péter szerint Vaszi Jánoska, aki egy gonosz rendszer által elkövetett, máig kiderítetlen bűncselekményének vált áldozatává, egyben a kommunizmus összes áldozatát is jelképezi. Így az emlékmű a diktatúra minden, meghurcolt vagy vallatás közben, börtönben, munkaszolgálaton életét vesztett áldozatának mementója is. „Emlékművet avatunk ma, és mégsem ünnep ez a nap a városnak. Megkésett tiszteletadás Vaszi Jánoska mártíromságának, de a rendszer elleni tiltakozásként önmagát felgyújtó Moyses Mártonnak, vagy az öngyilkosságba kergetett Visky Árpádnak is. A kompozíció szimbolikájában egyszerű, mégis felülmúlhatatlanul sokatmondó. Üzenetét alkotója, Sárpátki Zoltán szobrászművész így fogalmazta meg: szétszakadt egy virág, elhunyt egy világ. És valóban, látszólag egy virágot, annak lehulló szirmait faragta kőbe Sárpátki Zoltán, de elrejtette bennük a levegőt, a tüzet, a földet, a vizet is. És a keresztet, persze. Az egyre inkább értékeit vesztő világunkban számunkra, keresztények számára, az utolsó fogódzót” – hívta fel a figyelmet Váry O. Péter. Végezetül arra kérte az emlékezőket: tiszteljék és óvják ezt az emlékművet, és ha útjuk erre viszi őket, simogassák meg szeretettel, mintha csak egy pajkos tizenegy éves gyerek fejét, hiszen „mindannyiunké ez az emlékmű”. „Közvetve vagy közvetlenül mindannyian megszenvedtük azt a rendszert, melynek Vaszi Jánoska áldozatává vált. Áldozatok voltunk mi is, de a sors akaratából túléltük, hogy most itt lehessünk, lehajtott fejjel emlékezhessünk, de aztán büszkén felemelve tekintetünket, hittel kezdhessünk holnap egy új napot” – zárta gondolatait.

Amit nem lehet megérteni

A megemlékezők sorát Dénes Előd református lelkész, Vaszi Jánoska volt osztálytársa zárta, aki szeretet himnuszának sorait hívta segítségül, kijelentve: a szeretet tesz mindent oly fájdalmassá és szüli a kérdéseket: hol van Jánoska, miért halt meg, ki bántotta? A lelkipásztor szerint a merénylet másnapján ő és az osztálytársai megismerték a félelmet, melyet nem lehet megmagyarázni, hogy egy gyermek, aki a barátjuk volt, kit szerettek, meghalt. Nem értették a gonoszság e mértékét, és ő most sem érti. „De mégis ez van, egy élettel teli, vidám, tehetséges 11 éves gyermek, szülei szeme fénye meghalt, eltűnt, megsemmisült. A túlélőknek pedig nem maradt más: ne feledjék el, ne nyugodjanak bele, óvják gyermekeiket, ne engedjék többi idefajulni a világot” – fogalmazott. Dénes Előd úgy vélte, az emlékmű egyben elégtétel is, hiszen azt üzeni: minden ártatlan élet, minden gyermek számít. Mondandóját az osztálytársak nevében tett ünnepélyes ígérettel zárta: minden egyes találkozójukkor felkeresik majd egy szál virággal az emlékművét, Jánoska neve pedig „mindig ott lesz a névsorban, míg odafenn mindannyian nem találkozunk”.

Az emlékművet Antal Árpád polgármester és Rápolti Éva, Vaszi Jánoska testvére leplezte le és Hajdú János főesperes szentelte fel. Az emlékezők az ünnepséget követően átvonultak a római katolikus temetőbe, ahol megkoszorúzták Vaszi Jánoska sírját.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »