Hosszú út vezetett a halálbüntetés általános tiltásához Magyarországon

Hosszú út vezetett a halálbüntetés általános tiltásához Magyarországon

30 éve, 1990. október 24-én állapította meg az Alkotmánybíróság a halálbüntetés alkotmányellenes mivoltát, amivel e büntetési forma megszűnt a magyar jogrendben. Bár a leghevesebb érzelmi reakciókat kiváltó, botránykeltő bűncselekmények esetében gyakran terelődik a szó az élettel való bűnhődés szükségességére, a fejlett országokban általánosnak mondható trendnek bizonyult az elmúlt évtizedek során a visszaszorítása, illetve megszüntetése, ami az elterjedt vélekedésekkel ellentétben nem eredményezte a bűnözés elharapódzását.

Magyarországon a halálbüntetés egyidős az európai értelemben vett államisággal: Szent István törvényei az emberölésért, illetve a rágalmazásért szabták ki, Szent László pedig már a lopásra is kiterjesztette. A középkor későbbi szakaszaiban már a közrendűek által nemesek ellen elkövetett bűncselekményekre is nagyrészt halál volt a válasz, illetve a templomok megszentségtelenítésére is.

Formáit tekintve léteztek az „egyszerű” és „súlyosbított” kivégzési formák. Előbbiek közé tartozott az akasztás, a lefejezés, illetve a (zsákba kötözve) vízbe fullasztás, utóbbiak közé a máglyán való elégetés, a kerékbe törés és a karóba húzás.

A halálbüntetés visszaszorítására először a Habsburg uralkodók idején került sor: II. József csak a katonai bíráskodásban hagyta meg, a civil büntetőjogból teljességgel eltávolította lehetőségét. Az 1843-as büntetőtörvénykönyv-javaslat egyáltalán nem tartalmazta, azonban ez végül nem emelkedett törvényi erőre.

A dualista korszak átfogó törvénykönyve, az úgynevezett Csemegi-kódex a felségsértésre és a gyilkosságra korlátozta alkalmazását. A 20. század első felében a halálbüntetés alkalmazása jobbára változatlan maradt, egészen 1950-ig: az ez évi II. törvény, amely felváltotta a korábbi rendelkezéseket, már igen széles körben tette lehetővé, amit az akkori hatalom messzemenően ki is használt a koncepciós perek, illetve az 1956 utáni megtorlás során is.

Az 1961-ben elfogadott új Büntető Törvénykönyv megtartotta a széleskörű alkalmazást (28 különféle esetben tette lehetővé), és az 1971-es és 1978-as Btk.-módosítások is megtartották. 1962 után a bíróságok szinte csak szándékos emberölés miatt alkalmaztak halálbüntetést, és csupán hat esetben szabták ki más bűncselekmény miatt.

Hírdetés

1962 és 1987 között összesen 118 halálos ítélet született, évi átlagban 4,5. Az utolsó kivégzést Magyarországon 1988. július 14-én hajtották végre, egy 1986-ban elkövetett kegyetlen rablógyilkossággal kapcsolatos ügyben.

A 20. század második felében számos nyugati országban szüntették meg a halálbüntetést, és az Egyesült Államokban az 1970-es évek elején is úgy tűnt, elérhető közelségben van a szövetségi szintű tilalom, azonban ez a tendencia hamar az ellenkezőjébe fordult át, és az ezredfordulóig növekedett a tengerentúlon a kivégzések száma. Napjainkban továbbra is vita tárgya, jelenleg az ország 28 államában létezik halálbüntetés, és a szövetségi kormány is hajt végre kivégzéseket.

1989 elején, az érezhetően változó politikai légkörben alakult meg a jogászokból, szociológusokból, irodalmárokból, egyházak képviselőiből és más közéleti személyiségekből álló Halálbüntetést Ellenzők Ligája, amely főként felvilágosító tevékenységgel kívánta elérni az állam által végrehajtott kivégzések megszüntetését Magyarországon.

A magyarországi rendszerváltás közepette a Liga tagjai tudták, hogy a törvényhozáson keresztül aligha lehetséges belátható időn belül eredményt elérni – a gazdasági és politikai átalakulás állt ekkor az Országgyűlés tevékenységének középpontjában. Az 1989 januárjában létrejött Alkotmánybíróság azonban alternatív csatornát is nyújtott.

A Liga által benyújtott, tudományos és etikai érvekkel alátámasztott petíciót 1989. október 16-án tárgyalták. A petíció érvelésének lényege az volt, hogy az államnak nem áll jogában kioltani polgárai életét. A tárgyalás során a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a legfőbb ügyészt, illetve az igazságügyminiszter képviselőjét is meghallgatták. Ők mindhárman azon az állásponton voltak, hogy az új magyar jogrendben a halálbüntetésnek nincs helye.

A kilenc alkotmánybíró 8:1 arányban döntött a halálbüntetés eltörlése mellett. Az alkotmány idézett passzusai alapján megállapították, hogy az emberi élet és az emberi méltóság (amelyet a magyar állam köteles védelmezni, és nem korlátozhat) elválaszthatatlan egységet alkot, továbbá minden mást megelőző legnagyobb értéket képvisel.

A halálbüntetés tilalmát a döntés kiterjesztette a katonai igazságszolgáltatásra, továbbá a különféle rendkívüli időszakokra és állapotokra is, azaz semmilyen körülmények között nem alkalmazható.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »