Hősies küzdelem után ezüstérem

Hősies küzdelem után ezüstérem

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a hazai rendezésű vizes világbajnokságon, miután óriási csatában, 9-7-re kikapott a sorozatban negyedszer győztes, az elmúlt három olimpián is első Egyesült Államoktól a szombati döntőben a Margitszigeten.

Az ezüstérmes magyar csapat tagjai a vizes világbajnokság női vízilabda tornája döntőjében játszott Egyesült Államok – Magyarország mérkőzés utáni eredményhirdetésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. július 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar válogatott a 2013-as barcelonai bronzérem után lett újra dobogós világbajnokságon, legutóbb 2005-ben Montrealban játszott vb-döntőt, akkor Faragó Tamás irányításával éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát.

A magyarok így öt éremmel zárták a vizes világbajnokságot: az úszó Milák Kristóf a Duna Arénában 100 és 200 méter pillangón diadalmaskodott, a nyíltvízi úszóknál a váltó második, Gálicz Péter pedig 25 kilométeren harmadik volt.

Eredmény, női vízilabdatorna, döntő:
Egyesült Államok-Magyarország 9-7 (2-1, 2-2, 3-1, 2-3)

gólszerzők: Musselman 5, Neushul 3, Steffens 1, illetve Gurisatti 3, Keszthelyi-Nagy 2, Máté, Szilágyi 1-1

Magyarország: Magyari Alda – Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Keszthelyi-Nagy Rita, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Gurisatti Gréta, cserék: Gangl Edina (kapus), Garda Krisztina, Mahieu Geraldine, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla

Az amerikaiak voltak a találkozó esélyesei, hiszen világbajnokságon legutóbb 2531 nappal ezelőtt, a 2015-ös, kazanyi torna csoportkörében az olaszoktól szenvedtek vereséget, ráadásul a mostani tornán a csütörtöki elődöntőben 14-6-ra ütötték ki azt az olasz csapatot, amely a csoportkörben legyőzte a házigazda magyar együttest.

Ugyanakkor a közelmúltban éppen Bíró Attila csapata volt az egyetlen, amely legyőzte az Egyesült Államokat, a tokiói olimpia csoportkörében 10-9-re diadalmaskodott a világ legjobbjai felett, az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékok fináléjában, Hollandiától kaptak ki (8-9) olimpián.

A vb-döntőt a helyszínen tekintette meg Novák Katalin köztársasági elnök is.

Vályi Vanda elhozta az első labdát, Parkes Rebecca pedig szállította az előnyt, ami viszont kimaradt. Az amerikaiak első két támadásukat lövés nélkül fejezték be, a túloldalon viszont megszületett az első találat, Gurisatti Gréta közelről húzta be Szilágyi Dorottya remek átadását. Az amerikaiak a negyed feléhez érve találták el először a kaput, ekkor Madeline Musselman egyenlített az első fórból. Nem sokkal később érkezett a második előnyük is, ezt is Musselman értékesítette. Támadásban mindkét együttes sokat hibázott, az első szünet előtt a magyarok Keszthelyi-Nagy Rita blokkjának köszönhetően még kivédekeztek egy emberhátrányt.

Vályi másodszor is megnyerte a ráúszást, és újra jött a fór, de ez is kimaradt, ám a túloldalon az amerikaiak sem tudtak élni a létszámfölényes lehetőséggel egy remek hazai blokknak köszönhetően. Az újabb magyar támadásból jött az egyenlítést Keszthelyi-Nagy révén, de egy kontra után az amerikaiak megúsztak, Musselman pedig már a harmadik gólját szerezte. A hazai csapatból Parkes harcolt ki újabb előnyt, Gurisatti pedig higgadtan pattintott a léc alá, megtörve ezzel a sziporkázó Ashleigh Johnson kapus magabiztosságát. Visszaúszás közben Rybanska Natasát kiállították, de megint csak jó volt hátrányban a védekezés.

Egy perccel a félidő előtt újra fórt kaptak az amerikaiak, ezúttal nagyszerűen végigjátszották az akciót és centerből Maggie Steffens talált be, pedig Magyari ehhez is hozzáért.

A harmadik játékrész elején az amerikaiak egy szép ejtéssel növelték előnyüket, de nem lett három a különbség, mert Magyari hátrányban óriásit védett.

Visszaúszás közben Musselmant kiállították, Bíró Attila időt kért, a figurát pedig Gurisatti fejezte be. Érkezett egy vitatható amerikai ötméteres, ráadásul Rybanska kipontozódott, Musselman negyedik góljával visszaállt a kétgólos különbség. Nem sokkal később „lőtávolon kívülre” került a magyar csapat, Magyari kezéről ugyanis befelé pattan Ryann Neushul lövése.

A záró nyolc perc elején fáradtnak tűnt a hazai együttes, Johnson a kapuban azonos létszámban és hátrányban is parádézott, elöl pedig Neushul lőhetett könnyű gólt. Öt perccel a vége előtt Máté Zsuzsanna találatával zárkóztak fel a magyarok, majd Magyari védett hátrányban, Szilágyi betalált, a közönség pedig űzte-hajtotta a csapatot, hiszen újra felcsillant a remény. Mint kiderült, a magyarok támadása alatt nem ment az óra, de hosszas videózás után megadták a találatot.

Hírdetés

Kevesebb mint három perc volt hátra, amikor Gurisattit kiállították, az amerikai kapitány időt kért, de tanítványai elrontották a figurát. A kínálkozó alkalommal viszont nem tudtak élni a hazaiak, Garda Krisztina lövését blokkolták 1:50 perccel a vége előtt. A következő támadásra már Magyari is felúszott, Keszthelyi-Nagy pedig parádés kapufás góllal egyetlen találatra hozta fel a magyar csapatot.

Egy védekezési hiba után az amerikaiak 49 másodperccel a vége előtt ötmétereshez jutottak, Musselman pedig eldöntötte az aranyérem sorsát.

A magyar csapatot a lefújást követően hosszú percekig állva ünnepelte a közönség.

Büszkék az ezüstre, de magasabbra törnek a női vízilabda-válogatott tagjai

A magyar női vízilabda-válogatott tagjai büszkék a hazai rendezésű világbajnokságon szombaton nyert ezüstérmükre, ugyanakkor nem elégednek meg ennyivel, és még magasabbra törnének.

A házigazda a Margitszigeten rendezett fináléban óriási csatában, 9-7-re kapott ki a sorozatban negyedik sikerét szerző, a legutóbbi három olimpián győztes amerikai együttestől.

„Köszönetet kell, hogy mondjak a lányoknak, fantasztikusan játszottak, és az elmúlt két héten gyakorlatilag mindent kiadtak magukból. Azt gondolom, ha néhány szituációban talán egy picivel szerencsésebbek vagyunk, vagy okosabb megoldást választunk, másképpen alakulhatott volna a végén a döntő” – nyilatkozta a szövetségi kapitány az éremátadót követő sajtótájékoztatón.

Bíró Attila megjegyezte, 2020 óta minden világversenyen dobogós az együttes, nem szeretnének ebből lejjebb adni, a fejlődés töretlen, de még győzniük is meg kell tanulniuk.

A szakember kiemelte: ez a finálé igazi ünnepe volt a női vízilabdának. Ehhez csatlakozott az amerikaiakat irányító Adam Krikorian, aki hozzátette, irigyeli a magyar válogatottat, hogy hatezer ember előtt játszhat. Bíró Attila erre reagálva azt mondta, ő pedig az aranyérmeket fogadná el.    

A csapatkapitány Keszthelyi-Nagy Rita szerint a világbajnokság egyik legfontosabb mozzanata a csoportkörben az olaszoktól elszenvedett vereség utáni volt, amikor is nem voltak jó érzéseik, de ezeket közösen ki tudták kapcsolni, ez pedig megmutatta a csapat erejét.

„Egy közösségben fontos, hogy mindent elmondjunk egymásnak, ami a szívünket nyomja, hiszen ez a vízben is sokat számít, hogy szólsz a másikhoz” – fogalmazott.

Az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes klasszis kijelentette, nagyon büszke a csapattársaira, hiszen amit kértek egymástól, hogy tükörbe tudjanak nézni és mindent megtegyenek, az sikerült.

„Az elején kicsit görcsösek voltunk, nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, ehhez egy kicsit még nőnünk kell, de nincs bennünk hiányérzet, mert mindenki kiadta magából a maximumot” – mondta.

Keszthelyi-Nagy megjegyezte, véleménye szerint ez a csapat a jövőben képes lehet döntőket nyerni, a következő időszakban pedig azért fognak dolgozni, hogy mindenképpen a világ élvonalában maradjanak.

Gurisatti Gréta, aki három gólt szerzett a fináléban, arról beszélt, hogy a csapat elsősorban mentálisan lépett óriásit előre, de szeretnének tovább fejlődni:
„Rengeteg munkát beletettünk, sajnálom, hogy nem úgy jött ki a végén, ahogy elterveztük, de büszkének kell lennünk. Olyan mentális állapotot hoztunk ki magukból, amilyet korábban még soha. Amikor az amerikaiak a negyedik negyedben négy góllal elmentek, akkor is azt mondtuk egymásnak az időkérésnél, hogy nincs vége, amíg nincs vége. A tokiói olimpia után az volt a cél, hogy a párizsi játékokra a döntő reális cél legyen, remélem ott lesz a helyünk két év múlva.”

Leimeter Dóra azt mondta a közönség előtt, győzni szerettek volna, erre is készültek, és képesnek érezte a csapatot a sikerre.

„Becsülettel felkészültünk, a mi hibáinkból kaptunk ki, elkerülhető gólokat kaptunk, nagy dolog, hogy ez az amerikai csapat csak így tudott nyerni” – fűzte hozzá.
A válogatott balkezese megjegyezte, véleménye szerint még ennél is több van ebben a csapatban.

A magyar válogatott a 2013-as barcelonai bronzérem után lett újra dobogós világbajnokságon, legutóbb 2005-ben Montrealban játszott vb-döntőt, akkor Faragó Tamás irányításával éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát.

A magyarok így öt éremmel zárták a vizes világbajnokságot: az úszó Milák Kristóf a Duna Arénában 100 és 200 méter pillangón diadalmaskodott, a nyíltvízi úszóknál a váltó második, Gálicz Péter pedig 25 kilométeren harmadik volt.

A női torna végeredménye, világbajnok:

Egyesült Államok
 2. MAGYARORSZÁG (MAGYARI ALDA, SZILÁGYI DOROTTYA, VÁLYI VANDA, KESZTHELYI-NAGY RITA, MÁTÉ ZSUZSANNA, PARKES REBECCA, GURISATTI GRÉTA, GANGL EDINA, GARDA KRISZTINA, MAHIEU GERALDINE, LEIMETER DÓRA, RYBANSKA NATASA, FARAGÓ KAMILLA)
 3. Hollandia
 4. Olaszország
 5. Spanyolország
 6. Ausztrália
 7. Görögország
 8. Franciaország
 9. Kanada
10. Új-Zéland
11. Kazahsztán
12. Argentína
13. Dél-afrikai Köztársaság
14. Brazília
15. Thaiföld
16. Kolumbia


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »