Horváth Martin- A magyar társadalom alszik de álmodni nem mer

Új alkotmány elleni tüntetés, alternatív köztársasági elnök választás, internetadó, CEU, túlóratörvény. Pár olyan demonstráció, ami 2010 utáni Orbán érában történt az ellenzék részéről. Mindegyiknek hatalmas volt a füstje de igazán lángok csak az internetadónál és a túlóratörvénynél csaptak fel. Azok se valami tartalmasan. A baloldali ellenzéki pártok és úgy all zusammen a baloldal Magyarországon a padlón fekszik. És itt nem kifejezetten szervezetekre, mozgalmakra gondolok az csak a tünete. Maga a baloldali világnézet, szellemiség nem lelhető fel igazán a magyar társadalom kollektív lelkületében. Persze igény az volna rá. Erre azért döbbentem rá, mert a Disszidens keretében a jobboldali és a baloldali világlátás szinkretizmusa, azok felettiség, mindkét világnézetből kiemelt pozitívumok összehangolása lenne a cél. Ezen témákban pedig egyre inkább azon kaptam(tuk) magunkat, hogy lassan mi vagyunk a libsik meg a balosok egy-egy témában, mert olyan mérvű színtisztán jobboldali véleménytúlsúly dömping ömlik az emberre, hogy lassan nekünk kell helyettesíteni az objektivitás miatt a baloldali nézeteket. Mert egyszerűen nincs hiteles képviselete, sem meggyökeresedett lenyomata a jelen magyar néplélekben. Pedig a jobboldal és a baloldal olyan, mint az apa és az anya. Mindkettő képvisel valamit, amely a társadalom egészséges fejlődéséhez szükséges és csak együttesen hatva és egészséges összetételben lesz felnőtt társadalom belőlük.

Hírdetés

Akárki akármit mond a NER hozzáállása lefedi a jobboldaliság fogalmát. Rendpárti, hagyományos értékeket hangoztat, társadalmi hierarchiában hisz. Nyilván ezer féle alfaja, válfaja van még ezek megtestesülésének és képviseletének de tagadhatatlanul teljesíti a jobboldali kritériumokat ez a rendszer. A magyar társadalom, ha nem is remekül érzi magát ebben, de elfogadja, szükségszerűnek tartja. Amolyan komfortosan otthonos, megszokott légkör ez neki. Időről időre ezért kitermel maga fölé egy ilyen rendszert, sőt még a kommunistákat is átkonvertálja ezzé (lásd itt). Valamiféle egységes tudatalatti belenyugvás van a feudális viszonyok és a konzervatív berögződések iránt. Vidéken (és itt most nem a pesti értelemben, ami százezres megyeszékhelyeket is jelent), kis falvakban még ma is szinte földesúri szinten, feudális habitus érvényesül. A polgármester a rendszerváltás óta ugyanaz, hiszen ő a falu ura, birtokosa, na meg mit gondolnának ha én nem arra szavaznék. Ehhez persze a helyi egyházi lelkészúr is asszisztál és akkor már égi nyomásként nehezedik az alföldi falucskára, hogy bizony itt változás nem kell, megvan a rendje ennek, hogy élete végéig xy vezesse a falut, döntsön anyagi beruházás felett és ha kicsit korrupt hát tudjuk ez mindig így volt hisz minden szentnek maga felé hajlik a keze. Végtelenül feudális gondolkodás ez és végtelenül a jobboldal legultrakonzervatívabb történelmi tüneteit produkálja. A jobboldal mindig is a világ organikusan kialakult rendszerét preferálta és igyekezett konzerválni társadalmilag. Ez sok tekintetben helyes és ésszerű, de bizonyos értelemben az ember veleszületett kishitűségét és gyarlóságát, abból fakadó negatív társadalmi képeket is konzerválja. A baloldal volt az amely mert álmodni többet, jobbat, másabbat. Persze legtöbbször ezek rémálmokká váltak és arról, hogy mi a „jobb” is megoszlanak a vélemények. Na meg persze a nagy álmaiban kiöntötte a gyereket is a fürdővízzel együtt, ahogy azt szokás mondani. Persze sokaknak eszébe juthat baloldaliakról a legvéresebb kommunista terror, vagy napjaink korcsliberális PC-diktatúrája. De ha azt mondom, hogy Kossuth, Petőfi, József Attila már árnyaltabb a kép. A jobboldali értékek és a baloldali megközelítések megfelelő szintézise nem véletlen hozott el egy dualista társadalmat a 19. században, vagy elég csak Széchényi Istvánt megneveznünk, aki korának nagy liberálisa volt. Nézzük meg napjaink liberálisai hol vannak ehhez képest. A probléma, hogy a liberális/baloldali szakított minden jobboldali értékkel, a jobboldal pedig elzárkózott minden baloldali módszertől és meghasonlott lélekként vívják háborújukat egymással.
A baloldal álmaiból is akkor lett rémálom, vér és terror, mikor kukába vágott minden konzervatív zsinórmértéket. A jakobinusok, a kommunisták, és napjaink kulturmarxista tolerancialiberálisai azért hordozták magukban a veszedelmet mert egy apakép nélkül felnőtt hisztis, realitásokat nem ismerő kisgyerekek. A valódi konzervativizmus és jobboldaliság pedig a becsontosodott, anyai szeretet és biztatás nélkül felnőtt komor, rideg katonajellemek. A gyermek a túlzott apai szigor ellen előbb utóbb fellázad és a kegyelmes anyai szeretet után indul, ahogy a feudális elnyomás után tette a társadalom a felvilágosodáskor. De ha csak az anyai szeretetet kapja meg akkor egy őrjöngő, frusztrált irreális akarnok lesz, mint a 20.-21. század baloldala. A magyar társadalom a kommunista terror és az elcseszett rendszerváltás utáni liberális 20 éve után kényelmesen bújuk vissza inkább a rend és a biztonság szoknyája alá. A nyugati világ ugyanezt teszi a ’68-asok baloldali véleményterrorja után lassacskán. Kényelmesen bebújik a jobboldaliság szoknyája alá, betakarózik vele és lelkének tündöklő vágyait elaltatva szundikál, de álmodni nem mer. Pedig nagyokat tudunk álmodni és meg is valósítani akár. Lehet és kell is. Kibújni a neofeudális megszokás lelki kereteiből és újra hinni olyasmikben, amiket akár a történelemben a csúfos, elfajzott baloldal lejáratott. Jézus Krisztus jobb oldala a tekintély és a rend, bal oldala pedig kegyelem és szolidaritás. Sokan csak az előbbit akarják látni és megvalósítani valamiféle mennyei hierarchiát, Isteni helytartó politikusokkal meg Mária országa szlogenű fél-teokráciákkal. Míg mások csak az elesettekkel való szeretetre figyelnek és hirdetnek „welcome refugees”-t boldog boldogtalannak, vagy Müzner-féle módon szítanak prekommunista parasztháborút. De a helyzet, hogy a kettő csak együtt működik és a tekintély(jobb) és a kegyelem(bal) oldalainak egysége hozza el az üdvösséget, mind az egyén lelkének, mind a társadalomnak. Horváth Martin


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »