Horthyról is megemlékeztek

A Vitézi Rend háromszéki törzsének állománya a múlt hétvégén táncmulatsággal egybekötött évnyitót tartott, amelyen kormányzóvá választásának évfordulója alkalmából (1920. március 1.) vitéz Nagybányai Horthy Miklósról is megemlékeztek.

„Egyesek szemében Horthy Miklós mindig szálka volt, és a mai napig az maradt, annak ellenére, hogy megmentette és felemelte a vesztes világháború után sárba taposott, kommunista diktatúra által felforgatott, területileg megcsonkított, anyagilag megnyomorított Magyarországot. És nem csak felemelte, hanem elindította a sohasem látott fejlődés és nemzeti konszolidáció útján. Méltán tartjuk tehát a 20. század legnagyobb magyar államférfijának” – jelentette ki vitéz Kelemen Tibor József törzskapitány a találkozón.

Hírdetés

Az ünnepség elismerések átadásával, az évi tevékenységre vonatkozó javaslatok megtételével, a legfontosabb feladatok kijelölésével folytatódott. Ugyanakkor eldöntötték, hogy nemzeti ünnepünk napján (március 15-én) Sepsiszentgyörgyön gyűlnek össze közös koszorúzásra, a rákövetkező vasárnap (március 17-én) pedig a bibarcfalvi templomban emlékeznek meg az 1848–49-es magyar forradalomról és szabadságharcról.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »