Horogkeresztet festettek az ikonikus épületre

Horogkeresztet festettek az ikonikus épületre

Horogkeresztet és fordított keresztet festettek ismeretlenek a Nagytemplom lábazatára. A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást, és már vizsgálják annak a térfigyelő kamerának a felvételeit, ami néhány méterre működött az eset helyszínétől. A templom lelkésze megdöbbenéssel áll a történtek előtt, de a város vezetése is elítélte a vandalizmust.

A város vezetése is felháborítónak és elszomorítónak tartja, hogy vandálok horogkeresztet festettek az ikonikus épületre. Az alpolgármester azt mondta: a fasizmus minden jelképének használatát elfogadhatatlannak tartják, és elhatárolódnak az ilyen esetektől.

„Mélységesen elutasítjuk és elhatárolódunk minden náci jelkép használatára irányuló bármilyen kezdeményezéstől, bármilyen felhasználásától. A város vezetése ezt elutasítja, büszkék vagyunk arra, hogy a városban élő felekezetek békésen együttműködve élik a mindennapjaikat” – jelentette ki Komolay Szabolcs.

Az elkövető, vagy elkövetők valószínűleg nem tudták, hogy a Nagytemplomnál működik egy térfigyelő kamera. A rendőrök már vizsgálják ennek a felvételeit.

„Ez a bűncselekmény a rongálásnak egy minősített esete, mikor is ismeretlen vagy ismeretlenek a templomnak a talpazatára helyezték el a falfirkát, ez mindenképpen súlyosabban büntetendő” – mondta el Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az elkövetők ezért akár 3 év szabadságvesztést is kaphatnak, ha elítélik őket. A református egyház azt ígéri, a rendőrségi helyszínelés után eltüntetik a rongálás nyomait.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »