Hoppá! Százmilliós ingatlant játszottak át Tarsolyék

Budapest — Egy gyönyörű helyen lévő XII. kerületi ingatlant passzolt át tavaly márciusban, a Quaestor bukása utáni napokban Tarsoly Csaba és felesége egy másik házaspárnak – tudta meg a Blikk.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Így amikor a Nemzeti Nyomozóiroda zár alá akarta venni az ingatlant, az illetékes kormányhivatal elutasította a kérést, mivel akkor már nem Tarsolyék voltak a tulajdonosok. Egy nappal a rendőrség indítványa előtt ugyanis az akkor még szabadlábon lévő Tarsolyék beküldtek egy adásvételi szerződést a földhivatalba, ahol egy vélhetően ismerős házaspár tulajdonjogát jegyezték be.

A csalással és sikkasztással vádolt Quaestor-vezető azonban ezúttal nem tudta átverni a hatóságokat, szerintük ugyanis egyértelmű volt, hogy Tarsolyék ki akarták menekíteni a vagyontárgyat, így második nekifutásra le tudták foglalni az ingatlant.

– Tarsoly Csaba és felesége a vagyonelkobzás meghiúsítása céljából maguk kezdeményezték az elidegenítést oly módon, hogy a Quaestor Értékpapír Zrt. vezető tisztségviselői által elkövetett bűncselekmény útján szerzett vagyonból az ingatlant megszerző házaspár is gazdagodott – indokolta a határozatot a rendőrség.

Tarsolyék az ingatlant 2004 nyarán vásárolták, és néhány külterületi balatonkenesei telken kívül semmi más nem volt a nevükön, csak ez, hiába számított Tarsoly milliárdos üzletembernek. Még az a budai luxusvilla, ahol a volt Quaestor-vezér a családjával együtt lakott, és ahonnan bevitték az előzetesbe, az is egy lichtensteini bejegyzésű cég nevén szerepel az ingatlannyilvántartásban. Tarsoly először azt állította a kihallgatások során, hogy bérlik azt a lakást, később azonban elismerte, hogy övék az off­shore-cég.

A vadregényes környezetben lévő XII. kerületi ingatlant befektetésnek vehették, mert láthatóan évek óta nem használhatták. Csupán egy régi vadászháznak kinéző kisebb épület található ott, amelyet teljesen benőtt a növényzet. A város tetején lévő, közel kétezer négyzetméteres, erdő alatti telek azonban vagyont ér, hasonló nagyságú és adottságú ingatlanokat ugyanis százmillió forint felett árulnak a környéken.

200 milliárd lehet a kár

Tarsoly Csaba társaival a Quaestor cégcsoport működésén keresztül egy olyan bűnszervezetet hoztak létre a vádirat szerint, amelynek legfőbb célja a befektetők pénzének és értékpapírjainak lenyúlása volt. A hosszú évek során több tízezer embert károsítottak meg, az okozott kárt 200 milliárd forintra becsülik.

blikk


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »