Hontalan állatok világnapja: százezrek élnek itthon gazda nélkül

Hontalan állatok világnapja: százezrek élnek itthon gazda nélkül

Magyarországon csak kutyából százezres nagyságrend kóborol, a macskák esetében ez a szám szinte felbecsülhetetlen – mondta megkeresésünkre a Rex Állatsziget igazgatója.

Azt szeretnénk tudatosítani egyrészt az állattartókban, hogy felelősséggel tartozunk a velünk együtt élő állatokért, másrészt aki még nem állattartó, mielőtt belevág ebbe a nagy misszióba, jól gondolja át és csak akkor vegyen maga mellé állatot, ha kölcsönösen jól érzik magukat egymás társaságában, és ismerik az állatok igényeit – mondta a a hontalan állatok világnapján érdeklődésünkre Koleszár István állatorvos, a Rex Állatsziget igazgatója.

Azt, hogy pontosan hány hontalan állat él Magyarországon, nem tudni, csak becslések vannak. 2,2-2,5 millió regisztrált, veszettségi oltással és chippel rendelkező kutya van, ennek az 5-10 százaléka kóbor, tehát több százezres nagyságrendről van szó. A macskák száma ennél jóval nagyobb, mert ők rejtőzködő életmódot folytatnak, sokkal nagyobb utat tudnak bejárni úgy, hogy nem vesszük őket észre.

Hírdetés

„Ha egy, tíz vagy száz gazda nélküli állat van, már az is nagy baj”

– mondta az állatorvos.

A magyarországi menhelyek folyamatosan túlterheltek, mindig jóval több állatot kellene befogadniuk, mint amennyi férőhellyel rendelkeznek. Az igazgató szerint most ez ráadásul fel fog erősödni, mert egyrészt a megélhetési gondok miatt nőni fog a kóbor állatok száma, másrészt a menhelyek a drasztikus rezsinövekedés miatt korlátozott kapacitásokkal tudnak majd működni.

„Az utóbbi öt évben örvendetesen egyre többen szeretnének menhelyről örökbe fogadni állatokat, és nem az az elsődleges, hogy fajtatiszta állata legyen valakinek, hanem hogy egy négylábú szeretetkazánt vegyen maga mellé. Legalább két-három alkalommal kell találkoznia a leendő gazdának és az állatnak, hogy megalapozott és tartós legyen az örökbefogadás” – mondta Koleszár István.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »