Hont és Nógrád mindeneséről, Pajor Istvánról, az irodalommal is kacérkodó szülöttünk visszaemlékezéseiről III.

1897-ben Pajor István egy igen fontos prózai munkát jelentetett meg Balassagyarmaton Emlékek és rajzok a 48 előtti jó világból címmel. Visszaemlékezéseit nagyméltóságú Iglói Szontagh Pál úr figyelmébe ajánlotta „mély tisztelete és szeretete jeléül“.

A nógrádi Szontagh Pálnak egyébként is jó barátja volt Pajor, s többször írt róla méltatást, verset a megyei lapokban is. A gömöri Szontagh Ádám (sz.1794) pedig rokona volt a családnak. Gömör vármegye szolgabírája később Steinlein grófék jószágkormányzója lett, s a fiatal Pajort is nevelték egy ideig. Így került a  gyermek Felsőszemerédre és Százdra, ahol aztán a rokon Szontagh elhunyt.

Visszaemlékezése bár nem számít kiemelkedő irodalmi alkotásnak; stílusa hol terjengős, hol pedig körmönfont; az író művében nem mindig a lényeges dolgok kiemelésére-bemutatására törekszik, mégis nélkülözhetetlen forrásmunkája ez a helytörténészeknek. A XIX. század első felének kiváló tablója, sok-sok olyan adalékkal, melyek jól kiegészíthetik önismeretünket, társadalom- és kultúrtörténeti ismereteinket.

Különösen értékes, olvasmánynak is lebilincselő az Iskolai pályámról című fejezet. Ebben emlékezik meg szülőfalujáról: megjegyezve, hogy az akkor színtiszta magyar település volt, ám  Coburg herceg Gömör megyei nagybirtokának „Sumjász, Vernárd és Telgárd nevű alpesvidéki községeiből hat jobbágy családot hozatott le, és telepített meg Felsőnyéken, akiknek utódai, – derék, szálas, egészséges tót nép, – már az első generácziójában megmagyarosodtak s ezeknek utódai, kivált a földmívelési munkák szünetelési idejében, mint üvegesek járják be a vidéket, s különösen Balassagyarmat városában is sűrűn hallatják ablakcsináltatást ajánló férfias tenorhangjukat“. (Pajor, 1897. 7-8. p.)

Szemeréden egy fél évig az Ivánka-házban lakott Pajor rokonaival, Szontaghékkal. A kúriát Steinlen gróf bérelte jószágkormányzója számára. Ekkor látta itt Pajor József nádort is, aki a Steinlein-Hellenbach-kastélyban szállt meg. A visszaemlékezésekben olvashatunk még Százdról és Ipolyságról is. Az utóbbi kapcsán ezt jegyezte fel az emlékiratíró: „Ipolyság az én gyermekkoromban még annyira kis hely volt, és hiányos közlekedésénél fogva annyira távol esett az ottani vidéktől, hogy mig ott az egyetlen görög boltos, jóravalósága daczára sem tudott boldogulni: Gyarmaton ugyanakkor, a Garbáén, mint elsőrendűn kívül, még 3-4 tekintélyes kereskedő czég látta el az Ipolyon inneni és túli birtokosság minden szükségleteit, nem is számítva a kisebb szatócsboltokat.“ ( Pajor, 1897. 9. p.)

Fontos iskolatörténeti adalékul szolgálnak a korponai kisgimnáziumról leírt visszaemlékezések. Itt együtt tanult földijével, Ipolyi Arnolddal, akiről szintén sok mindent elmond könyvében. Ki hinné, hogy a piarsita rend által működtetett iskolában olyan dolgokra is sor kerülhetett, mint amilyenekről az alábbiakban olvashatunk: „ Ennek az iskolának korlátlan despotáját Téglárynak hitták és ha magam nem lettem volna tanuja, soha el nem hihetném, micsoda kegyetlenségeket követtek el az akkori tanitók a szerencsétlen tanulókkal, akik közül számosak egyenesen az iskolának lettek testi és szellemi nyomorékjai.“ ( Pajor, 1897. 10. p.)

Hírdetés

Visszaemlékezik Pajor az 1833–1834-es tanévre is, amikor páter Wagner 4. osztályában tanult együtt Ipolyi Arnolddal. Mindössze hatan voltak a mester tanítványai, „ámde – mint Csalomjai Pajor írta – ezen hat közt volt Wagner professzor úrnak egy olyan hallgatója is, aki később mint tudós, mint író, mint ember és bölcsész, mint műbarát, mint államférfi, mint a nemzeti kultúra elővivője és meczénása, s mindenekfölött mint hazafi és főpap európai hírre emelkedvén, a korponai gymnasiumnak emlékében örökké ragyogó csillag marad. Sajnos csak az, hogy erre a gymnasiumra az a nagy férfiú nem láthatta soha magát indíttatva a kegyelet érzelmével emlékezni vissza. Ugy hiszem, alig kell mondanom, hogy ez alatt a monumentális nagy férfiú alatt Ipolyi-Stummer Arnoldot értem, aki csaknem harmadfél évvel lévén ifjabb nálam, alig haladta meg a 10-ik életévét, midőn már Wagner úr kegyetlen kezei közé került, habár ez vele, azonkívül hogy a füle és halántéka közti pehely gyönge haját nevetgélve két ujja közé fogván, a szegény fiút ennélfogva fölfelé húzta, s eközben folyvást e szavakat ismétlé: »tamen ego te Arnolde, amo« – a brutalitásban tovább menni nem merészelt, mert Stummer Arnold szülői, a kik egy Pierstl-Krecsmáry-féle rájok szállott örökség folytán Korponára tették lakásukat, ott helyben lévén, a professzor úr ismert bánásmódját figyelmesen ellenőrizték; különben pedig Stummer Ferencz Hont megye volt főszolgabirája nemcsak tekintélyes ember, de nejével, szül. Szmrecsányi Arzéniával együtt igen nyájas, kedves, vendégszerető uri család lévén, erről Wagner professzor úrnak saját tapasztalásából is volt tudomása”. (Pajor, 1897. 17. p.)

Azért fontosak számunkra Csalomjai Pajor visszaemlékezései, mert megtudhatjuk, hogy Stummerék az 1830-as évek elején már Korponán laktak, s fény derült az ottani életmódjukra is. Többek közt az alábbiakat olvashatjuk a könyvben: „[…] Pajor János és Stummer Ferenczék házi nyelve kizárólag a magyar volt, azon oknál fogva, mert az első családban nem akarhatták, hogy a négy serdülő gyermek gyakorlat hiánya miatt a hazai nyelvet elfelejtse, Stummeréknél pedig, mert ők mint magyar megye szülötti és előkelő birtokosok a tót nyelvben magok is járatlanok valának.” (Pajor, 1987. 20. p.)

Megemlékezik néhány tanárról is, hol elmarasztalva, hol kiemelve azokat. A „koránál fogva is elgyengült“ Royko Jánost például nem tartotta kiemelkedő tanáregyéniségnek, ám Boleman Istvánkitűnő tanára volt a lyceumnak /…/, aki nemcsak tekintélyét tudta minden durva bánásmód mellőzésével fenntartani; de a tanulók általános osztatlan szeretetét is annyira megnyerte, hogy az ő leczkeóráiról csak egyet is elmulasztani mindenki nagy veszteségnek tartotta volna“. ( Pajor, 1987. 39-40. p.)

pozsonyi evangélikus líceum oktatói közül Kovács-Martiny úról emlékezik meg szépen, ezt írva többek közt: „Hogy azonban ez a fejetlenségben szenvedő iskolai szervezet nehány év tartamán át mégis fenbirta magát tartani ez, mondhatni egyedül egy Kovács-Martiny Gábor nevű kiváló tanárnak az érdeme, aki megint a maga nemében phönomenális ember volt. – Tanitotta a legnehezebb tárgyakat; a physikát, algebrát, geometriát saját szerkesztésü könyvekből, s ezzel kapcsolatosan az atrologiát, sőt önkéntes kisegítőképen az 5-ik osztályban a természettörténetet, vagyis az akkori nyelven „historia naturalist“ is.“ /51.l./

Visszaemlékezéseiben természetesen másról is szó esik, nemcsak iskolákról. A részletes ismertetéstől itt eltekintünk, hisz a hasonmás kiadás lehetővé teszi a teljesebb ismerkedést. Ízelítőül és kedvcsinálóként csupán a Petőfivel és Kossuthtal történt találkozásokról ejtünk még szót. 1847-ben Hőgyész felől Pozsony felé utazott egy gőzhajón, miközben útját megszakítva, Pesten töltött néhány napot, amit így idéz: „ … egy dunai gőzhajón Pozsony felé iparkodtam, ugy mindazonáltal, hogy pár napom pesti dolgaim elvégzésére is maradjon, s ezen akkori rövid ott-tartózkodásomnak köszönhetém, hogy értesülvén Petőfinek szintén ottidézéséről, őt felkerestem s nehány órát a Nádor fogadó éttermében volt alkalmam vele estebédezés közben eltölteni.

Ugyanezen időben találkozott Kossuthtal is. Mint írja: „… épen arra a hajóra szálltam, melyen István nádoron és több nevezetes férfiun kívül az 1847-iki október 17-én Pestmegye követeül megválasztott Kossuth Lajos is utazott, mint mondák, azért, hogy az országgyűlés tartamára magának és családjának Pozsonyban alkalmas lakást szerezzen“. (Pajor, 1897. 122.l.)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »