Hónapokra lezárják az egyik fontos budapesti utat

Hónapokra lezárják az egyik fontos budapesti utat

Hétfőtől lezárják a budapesti Fehérvári út Hamzsabégi út és Lecke utca, valamint a Csurgói út és Kondorosi út közötti szakaszának városközpont felé vezető útpályáját felújítás miatt.

Ahogy arról az idei útfelújításokat ismertető cikkünkben írtunk, március közepétől folytatódik a Fehérvári út felújítása. A részletekről a BKK adott ki tájékoztatást.

A 973-as busz Újpalota felé a Fehérvári út lezárt szakasza helyett a Kondorosi út-Tétényi út-Andor utca-Fehérvári út módosított útvonalon közlekedik, és nem érinti az Albertfalva kitérő megállóhelyet.

A Nagytétény felé tartó buszok útvonala nem változik – tették hozzá.

Hírdetés

Tájékoztattak arról is:

a belváros felé közlekedőknek érdemes a Budafoki utat vagy a Fehérvári út-Kondorosi út-Tétényi út útvonalat választaniuk.

A felújítás alatt a Fehérvári úton délről érkezőknek lehetővé teszik, hogy a Kondorosi útra balra kanyarodjanak.

A Hamzsabégi út és a Baranyai utca közötti szakasz egyetlen forgalmi sávra szűkül, és tilos a parkolás.

A várhatóan június végéig tartó felújítás során új burkolatot kap az úttest és a járda is, mindkét irányban kerékpársávot alakítanak ki, és új jelzőlámpás csomópontot hoznak létre az Ulászló utcánál. A Főkert Nonprofit Zrt. pedig megújítja az út menti fasort.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »