Holnaptól már csak öt osztály lesz karanténban a párkányi Ady Endre Alapiskolában

Holnaptól már csak öt osztály lesz karanténban a párkányi Ady Endre Alapiskolában

Bacsó Péter igazgatótól megtudtuk, jelenleg nyolc osztályuk van karanténban, de ez már a holnapi napon változni fog – három osztály tanulói visszatérnek a tantermekbe.

November elejéig nagyon jól álltunk, nem volt nálunk koronavírus fertőzött. Ezután következett a rosszabb időszak, amikor a közegészségügyi hivatal ajánlása alapján osztályoknak kellett karanténba vonulniuk úgy az alsó, mind a felső tagozatról. Több mint 90 százalékban diákok fertőződtek meg, szerencse, hogy a tíznapos karantén alatt kigyógyultak, és tudomásom szerint senki se került kórházba

 – tájékoztatott az igazgató.

Kitér arra, hogy

Hírdetés

a hagyományos Ady Napokat félig tudták megtartani.

Mivel az ünnepség időpontjára fekete besorolást kapott a járás, sok előadó visszamondta a részvételt és a csoportok se keveredhettek. A kisebbekkel viszont számba vették a Márton-napi és őszi szokásokat, és ezekre építve játszottak, alkottak, amit nagyon élveztek.

Iskolánk diákjainak szülei nagyon felelősségteljesek, bejelentik a gondokat és még az esti órákban tudunk velük értekezni, intézkedni. Van lehetőségük a szülőknek arra, hogy az online oktatást válasszák gyermekeiknek, de nálunk ez elenyésző számban fordul elő, mert a szülők örülnek a jelenléti oktatásnak

 – fűzte az elmondottakhoz Bacsó Péter.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »