Holnap akciósan lehet vásárolni a weben

Idén hatodik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Internetes Vásárlás Napját. Az egynapos e-kereskedelmi óriásakcióban több száz webáruház kínál különleges kedvezményeket.

Az Internetes Vásárlás Napja mozgósító céllal jött létre 2010-ben: a környezet- és időkímélő online vásárlást, valamint a biztonságos, készpénzmentes online fizetési módokat kívánja minél szélesebb körben népszerűsíteni. Az Internetes Vásárlás Napján elérhető egyedi akciókat minden évben egy megadott napon teszik elérhetővé a résztvevő partnerek az oldalon.

Idén két újdonsággal készülnek a szervezők.

“A felhasználói szokások változása nyomán mobilon is kényelmesen használható felülettel jelentkeztünk idén. A másik fontos újdonság pedig az, hogy novemberről októberre hoztuk előre az Internetes Vásárlás Napját. Tettük ezt az e-kereskedő partnerek visszajelzései alapján, az e-kereskedők szakmai szervezetével, a SzEK.org-gal konzultálva. A SzEK-partnerség fontos hozadéka, hogy az online vásárláshoz kapcsolódó edukációs tartalmakat is elérhetővé tudunk tenni” – mondta Soós Gergely, az esemény ötletgazdája, a szervező Neo Interactive digitális ügynökség alapító-ügyvezetője.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »